Az életem széthullott egészen apró darabokra. Úgy definiálnám magam, mint jelentéktelen apró pontok elgurult halmaza.
Mélyebben vagyok, mint a tó, aminél ülök, teljesen megfenekledtem. Nagyot sóhajtva hanyatt fekszem, innen már nincs lentebb. Elmerülök az éjszakai égbolt tengerében, teljes egészében át- vagy inkább feladom magam. Szemem komótosan kitapogatja a két Göncölszekeret, a Nagy Medvét, a Cassiopeia-t. Fényt adnak a sötétben.
Életem széthullott pontjait összeköthetném úgy, mint a csillagokat az égen, akár egészen új, szokatlan konstellációkat is kipróbálhatok. Ez a felismerés megnyugvással tölt el.
Most már érzem, képes leszek ebből is felállni. Hazafelé veszem az irányt a Kosztolányin, csillagok kísérnek az utamon.
Bacsinszki Petra
(kezdőkép: Unsplash)
