Meghalt Apu. – hallottam a telefonban.
Hogy felfogtam-e? Már nem tudom, de a szavaktól le kellett ülnöm az iskola udvarán. Mivel nem volt más, a földre kuporodtam a fal mellett, aminek nekitámaszkodtam. A szülők jöttek a gyerekekért, én csak fogtam az enyém kezét, és lassan sírni kezdtem.
Eszembe jutott a fehér kórházi ágy, és Apu. Fogta a kezem, és mondani akart valamit.
„Szeretlek”.
Szeretném hinni, hogy ezt akarta. El kellett engednem őt. De miért?
Ő volt a legerősebb ember a világon! A Hegylakó (tudod: Csak egy maradhat). Mindig csodáltam, hogy mekkora tenyere volt, az egész fejem belefért.
Én is szeretlek, Apu!
Kovács-Hain Zsuzsi
(kezdőkép: Unsplash)
