You are currently viewing Fikakirály

Fikakirály

A hirtelen feltépett hűtőajtón keresztül sárgán ömlött a fény a konyha komor kövére.  A karácsony közeli késő délutáni szürkületben ez volt az egyetlen támpont. A fény rákúszott átfagyott lábfejére, kissé nedves zoknijára. Remegett.

Tekintetét a frigó polcán sorakozó süteményekre vetette, a habos túrós szeletei királyi tartással álltak egymás mellett. A vastag túrórétegre magasan púpozott hab enyhe pírt kapott még a sütőben, a tetejére szórt grillázsszemek, mint apró koronák arany ékkövei, díszítették. Hiába volt harapnivaló és kívánatos, összeszűkült gyomra nem tudott befogadni semmit, így visszazárta az ajtót, majd odasettenkedett az ablakhoz.

Kint az életunt nappal épp átadta helyét a diadalittasan nyomakodó éjszakának, mely úgy tett, mint aki végérvényesen átvette a hatalmat; a növények tartógerendáira fagyott kékesfehér hópamacsok bátortalanul világítottak a fogadására.

A nő az ablaknyílás takarásából kukucskált. Látta, ahogy voltférje az utolsó simításokat végzi: meg-meghúzgálja a gumipántokat, melyekkel pár perce még közös erővel kötözték le az autó tetőcsomagtartójára az elemeire szedett franciaágyat.

Szerette azt az ágyat. Igaz, rémesen tudott nyikorogni, de kényelmes volt s még akkor csináltatták, amikor egész picik voltak a gyerekek.  Abban az időben még átjártak hozzájuk éjszakánként, reggelig ott henteregtek közöttük s az extramérettel próbálták kivédeni a kényelmetlenséget. Az egész család elfért rajta kinyújtózva.

„Mintha felnézett volna” – húzódott picit vissza az ablakmélyedésből; a lecsapódó pára némán gyöngyözött lefelé a hideg üvegen. Aztán a tompa ajtópuffanás hallatán újból előrehajolt, nem tudta volna megmondani, miért. Feszülten várakozott, majd hallotta, hogy a férfi az autónak erőteljes gyújtást ad. Az égnek álló lábú franciaágy a csomagtartón meg-megrándult.

Rettentően tudott recsegni az a tömör fenyőágy. Mégis, visszaemlékszik, hogy volt olyan időszak, mikor esténként szokatlanul zavaró volt a némaság, ami beköltözött hozzájuk társként a hálószobába. De elmúlt az is, mint minden egyéb, s a fenyőléceknek újult erőre kellett kapniuk, hogy megtarthassák a rekordidőket döntögető, vadul hullámzó matracot. Akkor azt hitte, minden rendbe jöhet még.

-Használtál! – visítása dühtől fuldokló hörgésbe fordult át azon az estén, mikor hosszas nyomozás és kínvallató sarokba szorítás után végre kénytelen volt színt vallani neki a férfi. -Használtál éveken keresztül, legalább elém álltál volna, hogy váljunk el, még akkor, az elején! Nem szenvedtem volna ennyit sem én, sem a gyerekek. Minek kellettem neked? Ha olyan nagyon szerelmes voltál, minek kellettem neked? – zokogta kérdések özönét borítva férje nyakába. A férfi talán a legfájóbb magyarázatot adta: – Lelki társra leltem benne, ezért jött ez a szerelem; mi nem a szex miatt voltunk együtt. Olyan jó, mint veled, sose volt senkivel az ágyban! Vele se.

Az egyre jobban bepárásodó ablakon keresztül tompává váltak a tárgyak kontúrjai.  Torkában és gyomrában hatalmas gombócokat érzett. Ennie kellene valamit, a habos túrósokat is azért vette, hogy megünnepelje ezt a várva várt napot. De egész nap egy falat sem ment le a torkán, az éhségtől már szinte émelygett.

Korgó hasán végighúzta még mindig dermedt ujjait. A homályos üvegen keresztül érzékelte, ahogy két szárnyát szélesre tárta az elektromos kapu, miközben a remegő francia monstrum darabjai, mint kéjtől görcsöt kapott lábak meredeztek az immár sötétbe öltözött fagyott felhők felé. Aztán lassan elindultak, kifordultak az útra, majd a kemény jégbordákon meg-megugró autó lendületétől meglódulva végleg eltűntek a sarki ház takarásában. Nem maradt más látnivaló, csak a távoli, hideg, téli horizont, melyen ott derengett még valami szín, valami zöldes és mély kékség.

Akkor is december volt. Pont egy éve, hogy egymással szemközt ültek a kávéházban. A fiatal nővel, akihez a nyomozás szálai vezettek. Be kellett vallania magának, szép és kedves jelenség. Dallamos, puha hang, szabályos vonások, óriás, mélykék szemek. Nem tudta, melyik volna a jobb; ha csúnyább lenne, vagy az, ha ilyen szép.

A találkozás egyetlen célja a jövőjük megbeszélése volt. Egész jól haladt a beszélgetés, csak azt a buta kérdést ne tette volna fel a fiatalka: -És, mondd! Te… te hogy bírtad ki ilyen sokáig a testi vágyak kielégítése nélkül?

Milyen finomkodóan kedvesen fogalmazott! Szóval ezt adta be neki?!? Leheletnyi szünet után hangzott csak a válasz:

-Én egészséges nő vagyok! Nem bírtam ki.

A szépség hatalmas szemei még nagyobbra kerekedtek a meghatározhatatlan zavartságtól.

Az ablakfélfa mélyen belevájódott a nő homlokába, csakúgy, mint agyába az események. Jó lenne már végre nem erre gondolni, megenni azokat a sütiket, meginni rá egy sört s túllépni ezen az egészen. De hogy lehetne? Hogy lehetne nem arra gondolni, hogy nemsokára nekik fog recsegni az az ágy…?

Ekkor villant be neki a bordűr! A bordűr hossza az ágy fejvégének körülbelül a kétharmadát teszi ki, színe szürkészöld és kissé viaszos tapintású; de inkább tanácsos nem tapogatni. Az ágy háttámláján helyezkedik el hosszan, alig érzékelhetően enyhe ívben, ha a háttámlával szemben állsz, akkor a jobboldaltól indul el s tart egész az ágy feléig, illetőleg egy picit átnyúlik a felén, de csak egy karnyújtásnyira. A pontos meghatározás azért fontos, mert egyébként nehezen elképzelhető a jelenség. Ő maga is nehezen jött rá a keletkezésének okára, hosszasan törte a fejét, mikor észrevette. Akkor történt az eset, mikor – megelégelve a recsegő faágyat -, férje javaslatára vettek egy másikat. Míg várták a bútorszállítókat, addig úgy döntöttek, szétszerelik a régi fekhelyet, ugyanis akkora volt, hogy egy darabban nem fért volna ki az ajtó nyílásán. Ahogy eltolták a faltól és a nő észrevételezte a sötét csíkot az ágytámla hátánál, kénytelen volt közelebb hajolni hozzá, hogy rájöjjön, milyen alkotóelemekből állt össze a díszítősor. Elképedve jött rá, hogy a folyamatosnak tűnő vonalka tömérdek apró gömbszerű képződményből épült, színükből és állagukból ítélve… Csak nem?!?! De!!! Sok-sok fikadarab adta az alkotóelemeket, melyek az évek során egymásra rakódva fokozatosan alakították ki a támla szürkésszínű peremkéjét. Elhűlt tekintettel vizsgálta a csíkot, s mivel sosem látta férjének ezt a titkos szokását, ezért kétségbe vonta gyanúját, egészen addig, míg tekintetük össze nem akadt. Szeméből olvasva kénytelen volt elhinni, hogy létezik e paranormális jelenség.

Hogy mentse a helyzetet, egy idétlen gyerekkori poén jutott eszébe, azt próbálta elmondani hangos kacagástól fuldokolva:

-És… és ki adott neked… bányászengedélyt?

-Ne már! – mondta tetőtől talpig elpirulva a férfi.

A nő megszánta s kedveskedve, cicásan oda akart bújni hozzá, bár még mindig benne volt a hangjában a nevetés:

-Fikakirály! Én kis cicakakás fikakirályom! – játszott a szavakkal.

-Hagyjál már, na! – menekült ki végül sértődve szorult helyzetéből a férfi, aki annyira zokon vette az egészet, hogy aznap azt sem próbálták ki, vajon recseg-e az új ágy.

Aztán persze sor került rá. Nem recseg. Ez az új maradt nála. Voltférje a pincében elhelyezett régit akarta csak elvinni most magával, ezt az újat, a „nemrecsegőset” és minden egyéb berendezési tárgyat itt hagyott nekik. Milyen rendes ember…

Mióta beugrott neki a bordűr képe, azóta szűnik a gyomorgörcs.  Arra gondolt, meg kellene próbálkoznia azokkal a túrósokkal. Felkapcsolta a lámpát. Előkészítette a süteményes tányért és villát az asztalra, kivette a hűtőből a tálca sütit, majd átegyensúlyozott a tányérjába egy habtól nehéz szeletet. Leült az asztal mellé s elégedetten nyugtázta, hogy most már határozottan kívánja az ételt. Forgatta még egy keveset a kövéren habos mesterművet; az étkező lámpafényében fel-felvillantak a cukor kikristályosodott szemei, majd élvezettel vájta bele az apró villafogakat a habba. Szájában az elomló hab szinte sistergett, a karamellmorzsalék pedig finoman ropogott fogai között.

„Már megérkezhetett” – gondolt egykedvűen a franciaágyra, majd újabb falatot vett be a szájába.

„Talán már le is vették. Most csavarozzák össze” – mormolta magában, miközben újabb darabkát választott le a süteményből.

„Most látja meg kékszemű a bordűrt” – mosolygott kajánul, határozottan jobb kedvre derülve.

„De, jaj!”. Kis ijedtség futott rajta végig. „Mi lesz, ha azt gondolja, hogy én…?!”. „Á, semmiképp!” – nyugtatta meg magát szájában forgatva a szétmálló habot, hiszen voltférjének megrögzött szokásai és azokat alátámasztó megmásíthatatlan kijelentései vannak. Közülük az egyik ilyen az a tétel, miszerint a férfi helye a nő azon oldalán van, mely úgy esik kézre, hogy a férfi munkásujja, azaz a középső ujja, a legkényelmesebben tudjon dolgozni. Férje jobbkezes, tehát világos, hogy a helye a nő jobb oldalán van. Az ágy jobboldalán. Ezt ennyi idő után már kékszeműnek is tudnia kell, még ha – állítólag – nem is jó az ágyban.

Az édes íz keltette kellemes érzés szétáradt immáron ellazult testében. Hányingere is csak egyetlen pillanatra támadt fel ismét, akkor, amikor a sanda kétely: mi van, ha a „munkásujját” alkalmanként összekeverte a „bányászujjával”? De nem, most már nem hagyta eluralkodni ezt az érzést, gyorsan el is hessegette. Az a lényeg, hogy épp most kerekednek el azok az ártatlan kék szemek, tulajdonosuk épp most töri a kis buksiját!

A süteményszelet nagy része már elfogyott, a maradék hab ingadozva, letűnt uralkodóként rogyadozott a töredék túró-talapzaton.

-Majd rájön! Szép lassan min-den-re rájön! – tagolta félhangosan a nő, s a piciny sütis-villával felborította a habtorzót. A grillázsszemek, mint koronát díszítő fényes aranyrögök gurultak tova alig hallható koccanással a tányérkán.

Lovass Adél

 

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat:

Tetszett? Oszd meg mással is!

Ehhez a bejegyzéshez egy hozzászólás érkezett.

  1. Ferencz Dezsőné

    Nagyon tetszik a novella vezetése, választékos kifejezésmódja.
    Kifejezetten tehetséges, írói vénával megáldott a szerző.
    A novella tartalma pedig nagyonis valóságos, kisgyerekekre is jellemző, éppen ezért különösen tágra nyítja az ember a szemét, itt felnőttről van szó, csodálatos felvezetéssel.
    Nagyon tetszik a novella előtti kép is!

Vélemény, hozzászólás?