Azzal szórakoztatom magam, hogy a galambokra irigykedem. Nem is irigykedés, inkább sajnálat, olyan sokan összezsúfolódnak egy-egy kenyérmorzsa körül.
Én is azt reggeliztem, kenyeret. Nem vagyok benne biztos, lehet, hogy az tegnap volt, minden nap egyforma.
Zsúfolódnék én is a kedvenc kávézómban, ahogy a galambok, de csak elvitel van, a maszkok pajzsként állnak a többiek és közém. Elviszem akkor, a papírpohár oldala nem teljesen sima.
A téren elmegy mellettem egy fiú, mosolyog a szeme. Közben nem figyelek és felkeverem a kapucsínóm aljáról a magányomat, végig festi sötétbarnával a habot a tetején. Maszkban mindenki szeme szép.
Nézem a galambokat. Inkább mégis irigykedés.
MD
(kezdőkép: Unsplash)
