Leülnék. Megigazítanám a terítőt.
Csizmával dobolnék a macskakövön a kihallatszódó érzelmes olasz dalocska ritmusára.
Pasta-t ennénk, valamilyen paradicsomos-bazsalikomillatút parmezánnal.
Öntenék egy kis olívaolajat a cuccra, mert „a dígó bácsi is azt csinálta, nézd!” – Egye fene. Nem lesznek székelési problémáim, neki se lehet, hiszen olyan kisimult az arca.
És a kávé! Annyira sűrű, hogy vétek bele bármit is tenni.
Amikor felállunk, a kevláros kabátok súlya feldönti a székeinket és nevet mindenki. A helyiek is mondanak valamit a bolondokról, de nem teljesen értjük… Felzúgnak a gépeink és kanyargunk a Toszkán tájon, ahol talán egyszer újra szerelmes leszek… és nem csak az életbe.
Döníz
(kezdőkép: Unsplash)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Nem vágyom másra, csak a veled való találkozásra!
Ma olyat fogok tenni, amire már régóta vágytam!
