Ma eltört a mécses.
Hiányozni fog ez a Dohány utcai napsütéses otthon, ahol végre nem zavarják álmom hajnalban randalírozó részegek. (Már őket se bánnám.)
A kihalt utca csendjén áthaladó üres trolibuszok szomorú nyikorgását váratlan mulatós nóta harsogja túl:
„Még az éjjel úgy berúgok, öröm lesz azt nézni!”.
Ülök az erkélyen, nyelem a napsugarat.
„Hallgatag szobrain könnyek, üres feketében…” – nem értem a váltást. Aztán meglátom.
A víg muzsika párkányára támaszkodva cigányember szaval valami egészen elképesztő, drámájában gyönyörű verset, szemben a harmadikon. Mintha saját gondolatai ömlenének a Dohány utcára furcsa pátoszban.
Szeretem.
Ma nem vagyok erős. De holnap megint az leszek.
(tt)
(kezdőkép: Unsplash)
