Tavaszodik, érzem. Itt az idő hamarosan.
Évek óta visszatérek ilyenkor. Látom fentről is, hogy mi történik odalenn, de szeretek ilyentájt visszajönni egy kicsit.
Itt fenn mindenki kiegyensúlyozott, nyugalom van és béke.
Már nincs min aggódnom. Senkinek sincs. De ez nem pótolja a nyüzsgést és az Életet.
Sokan vagyunk itt, egyre többen. Ilyenkor szabad a visszaút, de csak pár órára.
Elég, igazából elég.
Szeretem bejárni az ismerős utcákat, betérni a kertbe, megnézni a kutyánkat… hol a kutya? Nincs. Már ő sincs?
A teraszunkon egy macska. Néz. Megérintem. Ő pedig megérzi. Kényelmesen, komótosan a helyemre ül, épp úgy, ahogy én tettem.
Visszaindulok.
Rozsnyói Anikó
(kezdőkép: Unsplash)
