Szellőztettem egy nagy főzés után… talán kiviszi a kereszthuzat az ebéd illatait.

Szélesre tártam a teraszajtót, kitámasztottam mindent ami becsapódhat, és szélnek eresztettem az engem már jóllakató, forró, olajos schnitzel szagot.

Hatásos volt, a szomszéd erkélyen nyújtózó fiatal pár férfi tagja beszólt a lánynak, hogy enne valamit…

És érkezett egy légy is…

Pedig a harmadik magasságában úgy gondoltam, nem cirkálnak a kutyapiszkot megülők. Tévedtem. Szerencse, hogy már elpakoltam vagy leborítottam mindent, amit elronthatott volna a szememben csak azzal, hogy rátelepszik.

Valahogy szerencséje volt… Először azért, mert nem leltem a helyén a légycsapót, aztán meg azért, mert sok más dolgom akadt, ami miatt halasztgattam a vadászatát.

Ennek ellenére mindennap eszembe jutott a gyilkolásra tervezett, rózsaszín, pillangó formájú célszerszám… Ha láttam, hogy megmássza a dolgaimat.

Ha jól számolom, akkor már három napja velem élt.

Nagyon nem bírom a fajtáját. A mindenre rászállása okán csak az undorító eshetőségek villódznak a fejemben…

Ürülék, húgy, élő és holt állatok vagy a nyers hús, ami persze ezekhez képest steril terepnek minősül. Biztosan tele van bacilusokkal a lába és a szárnya is, mert a szárnyait sokszor simítja végig azokkal a szőrös, vézna végtagjaival… Undorító! Le kell, hogy csapjam.

Három napot adtam az életének, és mégsem repült ki ott, ahol bejött. Sőt, reggel az ágyamon várt.

Legalább nem zümmögött. Diszkrét lenne? Vagy túlélésre játszik? Elkészülök, addig szellőztetek egyet.

Remélem kitalálsz – gondoltam, de inkább a kávém mellett sétált hetykén. Fesztelen volt, háttal nekem parádézott az asztalon… biztonságban érezhette magát.

– Akkor maradsz, ugye? – és elrohantam dolgozni.

A munka leszívott. Itthon elnyúltam a kanapén mielőtt bármibe is fogtam volna. Láttam, ahogy felettem is elszállt.

Kisebb, mint az átlag fajtársai. Lehet, hogy gyerek még? Négy napja az otthonomban él. Biztosan beletörölte a mocskos kis lábait már mindenbe… Ergo, nem is biztos, hogy piszkos a talpa.

Alig, vagy szinte nem is zümmög. Szerintem zsenge a szárnya, ezért nem surrog keményen, ahogy csapkod vele. Napközben nemigen repked, mintha várná az esti nyugalmat.

Mikor ettem a vacsit mellém reppent… Pontosabban az asztalra. Nem félt. Bátor kis legyem van. Ott sertepertélt a kezem körül. Eszébe sem jutott, hogy lecsaphatnám. Én is elméláztam rajta… Miért marad velem?

Hatodik napra ébredtünk. Én és a légy. Csak ő a paplan külső oldalán szaporázta, míg én a másik oldala alatt szuszogtam.

Az étkezőben kezdem inni a reggeli vizemet, ide is követett. Mivel meleg van, ujjatlan trikóban éledezek. Kicsit hunyorgok, és a szokásos reggeli fények, hangok, ingerelnek az éber állapot betöltésére.

Úgy a felébredés 70 százalékánál éreztem egy cirógatással vegyült csiklandós érintést… Az már tiszta, hogy egyedül vagyok, mint mindig és nem is álmodom… Akkor ez csak ő lehet... A légy.

Hagyom, hogy hatodik napja tisztuló lábaival ismerkedjen velem. Ő csak mászott, kissé előre bukó vállamon… Céltalannak tűnő útja rajzolt valami girbegurba ábrát a hátamra, mint mikor gyermek voltam és a tesóimmal kitalálóst játszottunk.

Aztán a kedves csiklandott, mintha egy fűszállal tenné…

Hat nap alatt megszelídített.

A légy, ott, a hátamon, gyenge érintésével megadta a választ, miért maradt velem: mert a szabadságot kötelékre váltanám, hogy érintve legyek… az átváltozás megtörtént.

Komlódi Gabriella
Blabla Baba