„És hideg zuhanyként kelt a gondolat:

mi van, ha sose leszek annál boldogabb?”

1

Az ágy felett szürkén kavargott a füst, mint a gondolatok Ádám fejében. Sokadik egyéjszakás kalandjának emléke már halványulóban volt, bár a lány melege még érződött a párnán. Az édeskés parfüm lenyomatát szerencsére hamar kiszorította a cigaretta ismerős, fanyar aromája. A nappal alattomosan kúszott be az ablakon, vele együtt pedig az újabb holnap kérlelhetetlen bizonyossága.

Ádám huszonöt múlt, abban az átmeneti korban volt, amikor már kezdett megkopni az állandó bulizás dicsfénye és okafogyottá vált a féktelenség. A másnap sem büszke harci heg volt többé, hanem céltalan, kiüresedett, ostoba pótcselekvés. Elnyomta a csikket és visszadőlt az ágyba. Aludni akart, de túl világos volt, az ereiben még mindig bőszen lüktetett az alkohol. Szédült, de hiába hunyta le a szemét, nem tudott visszaaludni, az agya ismét diavetítést rendezett pár rég elfeledett, nyomasztó emlék- és gondolatfoszlányból. A fejében egymást kergették a zavarosabbnál zavarosabb képkockák, nem volt semmi grandiózus narratíva, a tanulság is hiányzott. Mostanában mondjuk úgysem volt semminek sem értelme.

Odakint már oszladozott a szombat hajnali köd, hogy hamarosan átadhassa a helyét a nagyvárosi szmognak, Ádám pedig a fal felé fordult. Félálomban hallotta, ahogy szirénázva elzúgott az ablak alatt egy mentőautó.

2

– Mondd csak, a csillagok háborújás ágynemű a hódító stratégiád részét képezi?

Ádám elvigyorodott. Tetszett neki ez a lány, volt benne valami üdítően közvetlen. Na meg szédületes combjai voltak.

– Inkább egyfajta előszűrő – válaszolt.

– Á, szóval vizsgáztatva vagyok? – A lány melléült az ágyra, és kihívón rászegezte a tekintetét. A kihúzott barna szemekben a játékosságon kívül most valami más is megvillant. Ádám nyelt egyet. – És, tanár úr, hogy áll a szénám? Át tetszik engedni?

– Én a helyedben nem aggódnék – felelte őszintén, aztán megcsókolta. Édes volt, mint az őszibarack.

Krisztának hívták, és ez volt a harmadik randijuk. A csütörtök esti céges karaoken futottak össze, három nap alatt pedig végigjárták Ádám összes megszokott randihelyszínét – így kötöttek ki az ágyában vasárnap estére. És ott is maradtak kedd reggelig.

Olyan volt, mint egy elcsépelt hollywoodi film, de Ádám igazából nem bánta. Csupán annyit tudott, hogy rég nem érezte magát ennyire szabadnak senkivel, és megbánás nélkül jelentett beteget, csak hogy ne kelljen hátrahagynia az ágyát és a párnába gyűrődött emlékeket.

– Azt hiszem, fel kellene kelnünk – nyújtozott lustán Kriszta, amitől egy pillanatra megfeszült a testén a túlméretezett, zöld férfipóló.

– Kifejezetten jól állnak neked a ruháim. – Ádám a nyakába csókolt, ő pedig felnevetett, de aztán komolyra váltott a hangja.

– Ma tényleg muszáj bemennem, megbeszélésem lesz – mondta Kriszta.

– Tudod, kinek lesz még megbeszélése?

– Hadd találjam ki… Doktor House-nak? – Ádám bólintott, mire Kriszta egy gyengéd csókot lehelt az ajkára. – Ne érts félre, tudod, hogy imádtam ezt a két napot…. de ha még egy évadot megnézünk, félő, hogy én is lupusos leszek.

– Szerencséd van, a lupuskezelés szakértője vagyok.

Ádám a takaró alá bukott, Kriszta pedig aznap fél órát késett a megbeszéléséről.

3

– Emlékeztess, hogy legközelebb vegyünk egy új szemhéjtust is. – Kriszta az új fésülködőasztalánál ült és látszólag kizárólag a sminkjére összpontosított. Ádám az ágyból figyelte a rituálét: szerette ezeket a lassú reggeleket.

– Hogy a másik ne legyen magányos? – cukkolta.

– Nagyon vicces. Ezeket a cuccokat három havonta cserélni kell, még a márkásabbakat is. Tragikus, nem?

– Azért az anyagi csődöt talán elkerüljük.

– Nem is az, hanem hogy manapság mindennek van lejárati dátuma… Okés, kész vagyok. Az esti vacsi ugye áll?

– Hogyne.

Egy hosszúra nyúlt búcsúcsók, aztán még egy, aztán egy utolsó. A lakás elég távol esett Kriszta munkahelyétől, úgyhogy minden reggel fél órával korábban indult el, mint Ádám.

Fél éve voltak együtt, négy hónapja már együtt is laktak. A barátai furcsállták ezt a szokatlanul sietős iramot, de Ádámnak egyáltalán nem volt ellenére – sőt. Sokszor azt érezte, egy egész élet sem lenne sok. Persze előfordult, hogy veszekedtek, de Kriszta mellett még az is csak egy újfajta kihívás volt, egy újabb kaland.

A lakásra rá sem lehetett volna ismerni. A falon a filmes poszterek helyét felváltották a közös fotók, a fürdőszoba tartósan levendulaillatú lett, a konyhában többfogásos vacsorák készültek. Minden működött, a közös élet óraműjében hangtalanul forogtak az összecsiszolt kerekek, az ágyra pedig frissen vasaltan simult a csillagok háborújás ágynemű.

4

Úgy tartják, a boldogság a kis dolgokban rejlik.

Az övék alig volt nagyobb egy gesztenyénél.

Ádám becsukta a könyvet és Kriszta köldökére fektette a fülét, hogy megbizonyosodjon róla, nem csak álmodik. Percenként száznegyvenszer dobbant odabent a másfél grammnyi élet.

– Mégis mit csinálsz? – nézett fel álmosan Kriszta.

– A szívverését hallgatom.

– Nem akarlak lelombozni, de valószínűleg csak a vacsorámat hallod. – Ásított egyet, aztán Ádám hajába túrt. – Aludj inkább, hosszú napunk volt.

– Szerinted fiú vagy lány?

– A családomban az elsőszülöttek általában lányok.

Ádám bólintott, hogy tudomásul vette. Igazából nem számított.

– Holnap elmehetnénk kiságyat nézni, ha van kedved. Ja, anyám azt üzeni, ha rosszul vagy, egyél céklát.

– Na persze, hogy rózsaszínt hányjak – jegyezte meg fanyarul Kriszta. – Ezek szerint megenyhült?

– Várható volt, elvégre az unokája.

– És te… – Ádám tudta, mi következik, Kriszta minden egyes este megkérdezte. – Nem gondoltad meg magad? Még nem késő.

Az összes rokon azt szajkózta, őrültség házasság nélkül gyereket vállalni, Ádám viszont még sosem érezte magát józanabbnak.  Felkönyökölt és Kriszta szemébe nézett.

– Tudod, te meg én mindig is elég jó csapatot alkottunk. De te, meg én, meg ő – Kriszta hasára bökött –, mi hárman legyőzhetetlenek leszünk.

Olcsó sablonnak hangzott, de tényleg így gondolta. Nem volt semmi a világon, amivel ne szállt volna szembe a családjáért.

– Erre emlékezz majd, ha akkorára duzzadok, mint Jabba, a hutt – nevetett rá Kriszta.

5

Kriszta végül nem hízott meg, a kiságyat pedig bontatlanul visszaküldték.

Missed ab., állt a papíron, az ok ismeretlen. Nem volt mit tenni, magyarázta Ádámnak szenvtelenül az orvos. Neki könnyű volt, neki nem kellett minden egyes este tehetetlenül hallgatnia, ahogy Kriszta csendesen álomba sírja magát. Ha megpróbált hozzáérni, ellökte a kezét, úgyhogy végül feladta.

Egy hét után aztán még rosszabbra fordultak a dolgok. Kriszta változatlanul gyakran sírt, de onnantól állandóan beszélgetni akart a történtekről, Ádámnak viszont nem volt mit mondania. Kriszta újra és újra ugyanazokat a dolgokat ismételte, olyan volt, mint egy személyvonat, ami visszatarthatatlanul vette sorra a megszokott megállóhelyeket a menetrenden. A végállomás mindig ugyanaz volt.

– Te miért nem beszélsz róla? – nyaggatta minden áldott este.

Valószínűleg azt várta tőle, hogy megnyíljon és az érzelmeiről beszéljen, de Ádám jól tudta, nem lenne benne sok köszönet. Mégis mit mondhatott volna? Hogy a többieknek igaza lett, őrültség volt ez az egész? Kriszta könnyeket várt, ő viszont üres volt, mint egy használt papírpohár, leszámítva persze az önostorozó dühöt.

Az egész nem volt több, mint egy sejtcsomó. Egy sejtcsomó volt csupán, és ők nevet adtak neki, dédelgették. Már tisztán látta, mekkora őrültség volt az egész. Átmeneti tudatzavar, kóros delírium. Egy grafitszínű, elmosódott folt egy szellemdagerrotípián, ami minden egyes nap kísértette őket.

De mégis hogy mérgezheti őket valami, ami nincs?

Ádám ismét a fal felé fordulva aludt el.

6

Kriszta zihálva fordult le róla. Elsietett, fémes ízű csókot nyomott a szájára, aztán zuhanyozni ment.

Egy ideje újra a napirend részei lettek az együttlétek. De ez már nem ugyanaz volt, mint régen. A szeretkezés gépies pótcselekvéssé aljasult, és üresen hagyta mindkettejüket. Egyikük sem ismerte be, hogy baj van. Ha baj lenne, veszekednének, nem igaz? Hiszen nem változott semmi, az ágyon pedig pont ugyanaz az ágynemű virított, mint egy éve, amikor megismerkedtek.

Ádám filmet nézett az ágyban, amikor a köntösbe csavart Kriszta visszatért.

– Emlékeztess, hogy legközelebb vegyek egy új szemhéjtust. A mostani már megvan négy-öt hónapos. – Ádám elővette a telefonját és szótlanul új tételt adott a bevásárlólistához. El is felejtetette, hogy Kriszta egy ideje visszaszokott a sminkelésre.

– Tragikus, nem? Hogy manapság mindennek van lejárati dátuma – fűzte hozzá elgondolkodva Kriszta.

Ádám nem válaszolt.

7

Kriszta egy szórakozott puszit adott a homlokára, aztán magára hagyta. Ádám tudta, hova megy, az édeskés parfümfelhő mindig elárulta. Abban nem volt biztos, kivel csalja meg, de nem is volt fontos.

Igazából rég nem haragudott rá, valahol meg is értette. Egy ideje már nem tudták megadni egymásnak, amire a másiknak szüksége volt. Meggyújtotta a reggel első cigijét, a fejfának dőlt és lustán követte a tekintetével a mennyezet felé kanyargó füstkígyókat. Örült, hogy egyedül maradt, megnyugtatta a magány. Nem, nem a magány, pontosított magában, csak mostanában szeretett Kriszta nélkül lenni.

Nem tudta, meddig húzódik majd a végjáték, de gyanította, hogy egy darabig még biztosan. Romantikának már nyoma sem volt közöttük, de azért ragaszkodtak egymáshoz. Az egész hiábavaló volt, persze, de még mindig kétségbeesett gyerekként kapaszkodtak egymásba, egyikük sem volt képes elengedni a másikat. Így az áhított felszabadulás tovább váratott magára.

Újra aludni akart, de kiröppent a szeméből az álom. Beletörődött az elkerülhetetlenbe: új nap virradt, épp ideje volt, hogy összeszedje magát és elinduljon. Elnyomta a cigit, lomhán lábra állt, az ágyat pedig bevetetlenül maga mögött hagyta.

Ludacsek Noémi

 

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat: