Öt évvel ezelőtt két évet ígértek az orvosok. A szupererőm, hogy keményebb vagyok az autoimmun betegségnél. Mégis, ma telt le az időm?
A szédülés ismerős, az ájulás közeleg. Nem csukhatom be a szemem! Nem tudom, kinyitom-e még.
Nem…. jutok…. el…. a székig, a földre hanyatlok. Vajon ki talál rám a konyhakövön?
Istenem, csak Miklós legyen az, ne Esztike!
Dübörög a mellkasom.
Megfulladok! Lélegezz…, lélegezz… Még ne, kérlek még ne! – zokognék, de elillan a valóság.
Pislogok. Nem érzek semmit. Odaát vagyok?
Körülöttem vakító a világosság, a fölém hajoló fej fényglóriát visel. Meg maszkot.
Elönt a megkönnyebbülés. A túlvilágon csak nincs járvány.
M. Berta Enikő
(kezdőkép: Unsplash)
