Ma is felzokog bennem esténként a keserűség és arcizmaim megremegnek, ha megpillantalak.
Vannak filmkockák, amelyek kitörölhetetlenül elmémbe égtek.
A minden voltál, ám ma már kevés vagy ahhoz, hogy ezeket megsemmisítsd bennem. Kitisztult a kép.
A pohárban gyönyörűen csillog a kristályfényű igazság, én pedig boldogan kortyolgatom minden cseppjét. Hiszen ez csak egyszer fáj, a hazugság viszont örökké.
Magamra vettem a feledés köntösét, nem fázom. Az én kezemet régóta nem fogja senki, így megtanultam egyedül boldogulni. Nem az vagyok, akinek hinni szeretnél, sokkal több erő lakozik a lelkemben, mint azt gondolnád. Persze ez mindegy is.
Eltörted a porcelánt, többé nem tudod megragasztani…
Mészáros Andrea
(kezdőkép: Unsplash)
