Áúú. Lefejeltél. Egy csók lett volna, de összekoccant a fogunk és te kihasítottál egy darabot a számból.
Még szerencse, hogy nem a szívemből. Még. Szerencse. Érzem a csordogáló vért a számban. Sós. Majd édes. Ez már az ajkad.
Adsz egy puszit, hogy ne fájjon. De fáj.
Ez jellemzi az egész kapcsolatunkat.
Mint két erős mágnes. Vonzzuk egymást valami természetfeletti erővel, de ami a közelünkbe kerül, pusztulásra van ítélve. Minden egyes találkozásunkkor fellobban egy szikra, ami hamuvá éget mindent. S közben mi magunk is csorbulunk.
De egyszer talán, ha már félig meghaltunk, a megamaradt feleink összekapcsolódhatnak.
Mint egy új, közös mágnes.
Bacsur Viktória
(kezdőkép: Unsplash)
