Most nem az ébresztő dallamára ébredt. Valami kellemes bizsergés nem hagyta tovább aludni. Rutinból nyúlt át, de Bence már nem volt mellette. Kedden mindig hat órakor indul, hogy a reggeli csendben nyugodtan át tudja nézni a délelőtti műtétre váró betegek kórlapjait.

Zita lágyan simította végig a lepedőt, és még érezte a férfi testlenyomatában megbújó halvány melegséget. Mosolyogva nyújtózkodott, kikapcsolta az ébresztőt, és elindult a fürdőszobába.
Zuhany, fogmosás, kávé, öltözködés. A reggeli rutin jól ismert ritmusa. Közben már az estére gondolt. Hetek óta tervezgette, mire összeállt fejében az összes apró részletből egy tökéletes kép.
Ma öt éve!
Az egyetemen kezdődött. Egy buliban. Bence Lucával táncolt, amikor megérkezett Zitáék kis csapata. Érezte a tarkójába fúródó pillantást, és amikor szemével megtalálta az őt bámuló Bencét, nem engedték el egymás tekintetét és azóta egymás kezét sem.
Szerelem volt első látásra. Egyetértés, összhang, harmónia. Barátaik mindig mondogatták, hogy ők az igazi hollywoodi álompár.
Bence szőke hajával, kék szemével és szemtelen, kisfiús mosolyával inkább nézett ki egy férfi magazin modelljének, mint a nagyhírű kórház elismert, népszerű sebészének.
A lány megállt a tükör előtt, és gyors mozdulatokkal rakoncátlan szőke tincseibe túrt. Rámosolygott tükörképére, félfordulattal végignézett öltözékén, belebújt fekete tűsarkújába és vidáman suhant ki a meghitt nappaliból.
A garázskapuból szaladt vissza a slusszkulcsért. Felkapta a nappali asztaláról, és a mozdulattal lesodort egy papír fecnit. Felkapta, zsebre gyűrte és rohant az autóhoz.
A délelőtt a megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Lezavart két megbeszélést, találkozott a neves dizájnerrel, és megismerkedett a részlegen aznap kezdő gyakornoklánnyal. Már elmúlt dél, amikor érezni kezdte gyomrában az éhséget. Csak most tudatosult benne, hogy a reggeli kávén kívül ma még egy falatot sem evett.
Felkapta a plasztikkártyáját, kicsekkolt, és átszaladt a szemközti kellemes gyorsétterembe. Idejárt a környéken lévő irodaházakban dolgozók zöme. A személyzet kedves, a kiszolgálás gördülékeny, finom fogások, megfizethető ár.
Csak egy könnyű csirkés salátát kért. Míg várt, gyorsan felhívta Katát, aki még az egyetemi időkben lett a legjobb barátnője.
– Szia Kata! Kölcsönkérhetném ma estére a kis fekete rucidat? … Tudod!… Igen, azt a kis testhez simulót. Annyira dögös azzal a csepp kivágással!…. Hogy mikor? Öt körül tudok érkezni, ha neked is jó…. O.K. Köszi. Szia!
Kihozták az ebédjét. Gyorsan rendezte a számlát, s miközben merengve rágcsálta az olajbogyókat, kibámult az ablakon. Nagy volt a forgalom, a nyüzsgés. Mintha mindenki csak fel-alá rohangált volna értelmetlenül. Miért kell ennyi időt eltölteni felesleges szaladgálással? Aki a városnak ebben a negyedében lakik, keressen magának itt munkahelyet. Aki a másik oldalon, az sétáljon át két utcával arrébb, és dolgozzon ott. Mennyi felesleges időt, és energiát meg lehetne spórolni azzal, ha mindenki ott dolgozna, ahol éppen lakik. Saját magán is jót kuncogott, hisz ő is mindennap átszeli a fél várost.
Épp csak kilépett az utca forgatagába. Csak egy villanás volt a szeme sarkában. Micsoda butaság!
Szerette volna felhívni Bencét, de tudta, hogy ilyenkor még a műtőben van. Még öt-hat óra, és…
Mielőtt visszament volna az irodába, eszébe jutott, hogy beugrik a sarki drogériába, mert már fogyóban van a kedvenc parfümje. Ma este mindenképp azt akarta magára fújni. Eddig spórolt vele, de már alig volt az üvegcse alján. Már többször megmosolyogta, hogy Bencén még sokszor este is érezni lehetett halvány illatát, a reggeli csókváltásnál összeérő bőrük molekuláinak keveredésében átvándorló parfümmolekulákból.
MÉG ÖT ÓRA!
A gondolák között sétálva gyorsan bedobott egy pár cuki fülbevalót, egyet a kedvenc tusfürdőjéből. A kassza sorra érve elhaladt a fogkrémek előtt. Eszébe jutott, hogy Bence fogkeféje nem volt a kék pohárban, és mintha a borotva sem lette volna mellette. Gyorsan bedobált belőlük egyet-egyet, mert lehet, hogy a múltkor elfelejtett venni. Pasi! Mielőtt kidobná az elhasznált cuccait, megnézhetné a kisszekrényben, hogy van-e tartalék.
Mire visszaért, már várta a marketingfőnök. Délután két meeting, és még a postájába sem tudott belenézni. Gyorsan megnyitotta, – most szerencsére – nem sikerült. Biztos megint túlcsordult. Nem is igazán érdekelte, ha nem indul el párpercen belül, menthetetlenül belefut a csúcsba, és ezt most nem akarta. Ma NAGYON nem akarta.
Szerencsére tudta tartani ígéretét. Alig pár perccel öt után futott be Katához.
– Ne haragudj, rohanok. Még meg kell tennem az előkészületeket a vacsorához. Hatra jön a parti szervizes.
– Jól van, rohanj. Majd holnap rád csörgök. Pusza!
Bevágódott a kocsiba, bekapcsolta a rádiót. A digitális kijelzőn felvillant az idő: 17:23. Még időben hazaér. Bence hétnél korábban úgy sem várható. Addig mindennel elkészül. Zuhany, hajszárítás, smink, ruha. Tökéletes összhangot akart teremteni, amihez Kata rucija éppen megfelelő kellék lesz.
Békésen, és viszonylag ütemesen araszolt a sor. Zöldre váltott a lámpa, gázt adott, amikor villant valami a szeme sarkában. Már nem tudott visszafordulni, mert a kocsisor meglódult. Felhajtott a garázs elé, leállította a motort. Belépett, kibújt a cipőből, és az asztalra dobta a slusszkulcsot. Megfájdult a feje. Halántékát lassan masszírozva sétált a konyhába. Kivett egy poharat, töltött a ballonból egy pohár hideg vizet, majd visszasétált a nappaliba.
Furcsa. Mi? Semmi. Nem értem. Üres. Micsoda? Az egész.
A fájdalom hátrakúszott a tarkójába le a gerincéig. Nem értette. Mi ez? Valami. De mi? Nem stimmel. Furcsa. Üresség. ÜRESSÉG??
Szinte megmerevítette testét a fájdalom. De mi ez a gyomrában? Ez nem fizikai fájdalom. Valami jegesen remegő furcsa szorítás.
Elindult az étkezőn át a folyosón a fürdőszobába… A hálószobába. Érezte, ahogy a szorítás nő. Kinyitotta a gardróbot… Bence oldalán a polcok üresen bámultak vissza. A fürdőszoba, a fogkefe, a borotva. És a fájdalom ködén valami kezdett kitisztulni.
A zsebébe nyúlt, és kivette a cédulát. Napközben elfelejtkezett róla, de most hirtelen eszébe jutott. Lassan kisimította, és elolvasta.
,,Sajnálom.”

Balázs Magdolna

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat: