Halkan duruzsuló tévé, egy kintről ugató kutya, és a vízforraló néha felbuzduló hangja, amint használatát megkezdte. Már lassan egy éve ebből álltak a napjai.
A sötét szobában az ágyon elnyúlva feküdt, kezében a még gőzölgő levessel. Ilyenkor esténként nem maradt más dolga, mint bámulni a gyorsan váltakozó képernyőt, a rengeteg értelmetlen műsorral.
Viszont amikor az álom elnyomta volna, telefon pittyenése rántotta vissza pár pillanatra.
„Vége a karanténnak.”
Sóhajtott, majd vállát megrántva tért vissza a gyorsleveséhez.
A tévé ugyanúgy duruzsolt tovább, a kutya kint ugyanúgy ugatott, és a vízforraló várta, hogy mikor fogja valaki újra őt is használni.
Semmi se változott.
Horváth Alexandra
(kezdőkép: Pixabay)
