Mikor megismertelek, régóta üres lélekkel éltem.
Külsőd semmi újat nem mutatott. Nem láttalak különlegesnek. Egyszerűen közeledtél felém, aztán hirtelen megéreztem a csodát. Adtál nekem valamit. Feltétel nélküli szeretetet, osztatlan figyelmet, törődést.
Mire felfogtam volna, mi történik velem, már újra elárasztottál gyengédséggel, és valami gyönyörű érzéssel teltem el. Töltöttél, töltögettél, ahányszor csak találkoztunk. Ebből a Tőled kapott szeretetből már tudtam másoknak osztani, és úgy éreztem, sosem merülök ki.
Valami történt, nem láttalak többet, mert egy kisgyerek beásott a homokba.
Nem volt erőm megkeresni Téged,
és egyre kevesebb energiám lett, kiürültem.
Te voltál a lapát, én a vödör, ezen a világméretű játszótéren.
Horváth Emese
(kezdőkép: Unsplash)
