A lenyugvó nap aranyhidat rajzol a folyóra. A part menti fákról hulló őszi levelek táncra perdülnek a lengedező szellőben. A kavicsos sétány egyik félreeső padján egy idős pár ül.
Összefonódnak ujjaik, mélyen a másik szemébe nézve, mosolyogva, de némán ülnek egymás mellett.
Nincs szükség szavakra, mert mindketten tudják, mire gondol a másik.
Az első randevújukra, amely ugyanitt volt, majd arra az ötvenegy évvel ezelőtti estére, amikor megpecsételődött a sorsuk. Az elcsukló hangon feltett kérdésre könnyek közt hangzott el a válasz. Pontosan egy évvel később örök hűséget fogadtak egymásnak a közeli templomban. Azóta minden évben visszatérnek ide, emlékezni közös életük kezdetére.
Bánóczy-Perényi Zsófia
(kezdőkép: Unsplash)
