Fehér ruhájának apró csillogó virágdíszei meg-megcsillannak a nap fényében, barna haja loknikban omlik vállára. Szemében a kékség, mint a türkiz tenger, nyugalmat áraszt, semmi jele annak, hogy izgulna.
Pedig hamarosan családi történelmet írunk. Lánykám, akit majd kilenc hónapig hordtam szívem alatt, meghozta élete egyik legfontosabb döntését, hogy férjhez megy.
Eszembe jutnak a saját emlékeim, hiába ért csúfos kudarcot a házasságom, szívem mégis felmelegíti. Most nem én élem át, mégis jobban izgulok, mint bárki a világon.
Szeretném, ha neki örökké tartana, ha a boldogság győzedelmeskedne minden felett, és nem kéne csalódnia. Felállunk, szemünk összekapcsolódik. A pezsgőspoharak nevetve, csilingelve ünneplik a reményt.
Kőrösi Ágnes
(kezdőkép: Pexels)
