Dermedten állok az ajtód előtt.
Hallom a túloldalán csengő telefonodat. Én hívlak. Ahogy tegnap is kerestelek már. Többször, de hiába.
Naivan elfelejtettem, hogy sosem aludtál el anélkül, hogy visszahívnál. Te nem ilyen voltál…
A kezem a kilincsedre teszem. Berohannék hozzád, de nem nyílik az ajtód.
Örökre elzárt minket egymástól a világ.
A telefonod dallamát a sziréna hangja töri meg. De én csak könnyes szemmel beletemetkezek a közös dalunk melódiájába. Nem hallok semmi mást, csupán a múlt idők csengőhangját.
Hiszen miután a mentő ide ér, nem lesznek többé hangok és dallamok.
Csak csend lesz. Egy életen át kísérő síri csend.
Nélküled.
Sz. G.
(kezdőkép: Unsplash)