Siettem. Folyton siettem. Előre néztem a jövőbe, csupán a testem mozgott a jelenben.
Azon a délelőttön is haloványan láttam az előttem kanyargó szerpentint, jobbára magamat szemléltem, amint sorra veszem a napi kötelességeim.
Aztán egy mellettem elszáguldó autó végre engem is visszarántott a valóságba.
A kocsiban eluralkodott a fülledt meleg, ezért lehúztam az ablakot. Kellemes, tavaszi illat szökött be. A menetszél felborzolta a hajamat, ami lágyan csiklandozta a tarkómat. Andalító érzés volt.
Lefordultam egy mellékútnál, és megálltam.
Fantasztikus mesevilág tárult elém.
Pipacsok festették pirosra a tájat. Szaladtam egészen a mező kellős közepéig. Ott becsuktam a szemem, és elmerültem a jelen virágtengerében.
Christine Lee
(kezdőkép: Unsplash)
