Szimbólumokkal folytatjuk. – mondta Zsé.
Hókuszpókusz! – szólt flegmán börtönőr énem.
Szeretném, ha haza vinnéd, tedd ki a polcra, lásd! – kérte Zsé egy óra múlva, megkönnyebbülten, gyöngyöző homlokkal. A többivel nem volt bajom, de ezt az istennek se akartam. Végül a barátságos pink lapon keresztül fogadtam el.
A pink volt anyukád… ezt pedig az Életre választottad. – magyarázta.
Hókuszpókusz! – közölte hazaérve börtönőr ismét és kezemet a csetreszes doboz felé irányította.
Lópikula a nénikéd becses hátsójába. – feleltem kedvesen.
Azóta van egy saját sárgalapom. Itt lakik a könyvespolc tetején, falnak támasztva, jól láthatóan. Néma társ, ahogy az egy jól nevelt papírlaphoz illik. Mégis hangosan ragyog.
(tt)
(kezdőkép: Unsplash)
