Az erkélyablak a berlini Biennáléra nyílt. A párkányra könyökölve kifújta a cigarettafüstöt.
Hirtelen megint minden ott volt körülötte.
A porszagú falak, Géza bácsi és őszkendős felesége, aki reggelente a gangon söpröget, a kék autóbuszból kiszálló színesszoknyás nevetgélő lányok, a zsebrádió álmos recsegése, a széllel fogócskázó röplapok, a házfalak lőtt sebei, a kikeményített sárgafoltos ingek, az iskolai ünnepélyek.
Az anyjára gondolt, lekvároskenyér és görögdinnye ízre, a forró homokra a lábujjak között, a Balaton zöldesen csillogó vizére, a régi bélyeggyűjteményre, megrepedt kristálypoharakra, a hidakra a befagyott Dunán…
A huzat becsapta az ajtót és a gyermekkor izzadt képzete elhagyatva olvadt szét a naplementében.
Zvara Ida
(kezdőkép: Unsplash)