Elsétálok a tükör előtt, de ahogyan véletlenül egy foszlányt megpillantok magamból, megtorpanok.
Vajon mindig így néztem ki? Sötét arc, sötét tekintet, karikás szemek.
A szem mindent elmond.
Most mit láthatsz benne? Bosszút. Szét akarom szabdalni ezt az arcot. Nem akarom többé látni sem a szemgolyómat, sem a telt ajkaimat, pisze orromat.
Gyűlölöm azt, amit éppen látok.
A farzsebemben véletlenül egy fehér ollót találok, kitapintom az élét. Végig a tükrön tartom a figyelmem. Először csak apró vágásokat ejtek, kezdésként a bal, majd a jobb szemem alatt. Alig serken ki a vér. Többé nem akarlak látni.
A szemgolyóm a földön, nehézsúllyal csattan.
Leleczi Mónika Szabina
(kezdőkép: Unsplash)
