Ingoványos talajon járok nap, mint nap. Szétfolyik lábam nyomán az idő.
Ébredéskor érzem súlyát a napnak, koffein után éhes testem nehezen indul.
Feladatok sokasága rohan meg a hálószobám küszöbét átlépve. Egymást túlkiabálva kérik a figyelmet maguknak és nyilvánítják önnön magukat fontosabbnak a másiknál. A nyomomban járnak. Követnek. El nem hagynak egész nap, kivéve azokat, amelyeket kipipálok. Azok szépen lassan lemaradnak.
Futólépésben a nap folyamán újak és újak csatlakoznak. Érzem, elmerülök.
A láp hívogatóan magába fogadna. Színes papír fecnik kerülnek elő a fiókom mélyéről.
Rendszerbe szedem a feladatokat.
Egyszeriben eltűnik a zajongó sereg a nyomomból.
Ingoványos talajom megszilárdul.
Csend van. Fellélegzem.
Gyurkovics Anikó
(kezdőkép: Unsplash)
