Szeretleeek!
– tör ki belőle önkéntelenül, amikor meglátja a kezemben a Milka csokit, amit hoztam neki.
A kapu elé, a földre teszi a kisállat hordozót, és úgy ölel meg, hogy az egyik karjával átfonja a nyakamat.
Egy pillanatra tényleg úgy tűnik, mintha…
Aztán gyorsan visszatérítem magam a valóságba, és gyakorlatiasan megkérdem:
– Gyalog, vagy taxival megyünk az állatorvoshoz?
– Hoztál nekem csokit!– ismétli, már hazafelé tartva a rendelőből.
– Igen, mert én is szeretlek! – tör ki belőlem önkéntelenül.
Ugyanazt a szót használjuk, és a jelentése mégsem ugyanaz.
Csetnegi László
(kezdőkép: Unsplash)