Nézem, miket pakol ki a táskájából. Tipikus női strandtáska, jó nagy vászon, rengeteg belső titkos zsebbel. 

Hátizsák, vagy pláne bőrönd nagyon fura lett volna. Jól van ez így, L’oreál fehér betűi vörös alapon. Fürdőszobai tasak, dudorodik rendesen, és saját törölköző. Ez egy eldöntendő kérdés, mármint, hogy akkor plusz vagy mínusz pont jár érte.

Plusz, mert tervező, mindenre gondoló alkat,
mínusz, mert még nem járt motelben.
Ha úgy nézem, akkor ez is plusz, nem egy könnyűvérű nő.

Csak hajszárító ne legyen, kérlek Istenem! Hú, köszi, az mínusz öt lett volna! Két szendvics, egyik rántott húsos – nekem. Plusz ezer, és megvett kilóra…

Még sétálni megyünk, ebédelni. Nem passzolok a ruhájához színvilágban. Ő mondta. Nem számonkérésként, inkább csak tényként. Magas sarkú papucs, vörösre festett körmök, szépen ívelt lábszár, überdögös.

Én meg sportcipőben, kopott rövidnadrágban. Igénytelen vagyok,
ez egy picit benne van a nézésében. Jogos, magamnak is mínusz pontok.
Vajon ő is számolja?

Előreengedem az ajtón, fő az udvariasság, nálunk még szokásban. Nem tudatosan retro étterem, pusztán csak kövület. Vaskos asztalok, évtizedek szombati lakodalmait magába szívott fehér abroszok vak semmitmondása, fegyvernek is használható hamutartóval. Ha valamelyik részeg rokon az örömanya szoknyája alá nyúlna. A pincér ritkuló hajszálai és hihetetlen fekete brifkója tereli el a figyelmet a rendelésfelvétel húsz éve utasellátóból visszamaradt jegyzettömbjének rejtelmeiről. Kattan a Pax. Ez sokba fog kerülni nekem.

Öregszem, inkább a szállás hűvösében

ebéd utáni kajakómára vágyom, semmint vad tornamutatványokra
és eljátszani azt, hogy lehetek még öt percre húsz éves,
hogy aztán nyögve kikászálódjak ötvenesen a lepedők közül,
és a tükörben magamra undorodjak.

Húzom az időt tudat alatt, fagyizót keresünk. Közben hallgatom az exek bűneit. A fele jogos, a másik fele bennem is megvan. Igyekezni fogok, ígérem és fogadom ott, szent dekoltázsba tekintő pillanatomban. Úgyis megszegem, amint már hazafelé utazom. Most kéne dönteni, ez a hétvége arra van. Megismerjük egymást. A recepciós túl széles mosolya mocskossá teszi a szerelemnek hitt alkalmunkat.

Valóban ezt akarom?

És ha nem borotválkozom naponta, az kizáró ok? Ha ezentúl minden percben alkalmazkodnom kell?

Nekem jó volt, és nem is voltam gyors. Ő szerintem csak megjátszotta. És hogy még idegen minden, nem tud feloldódni. Aha. Én is megjátszom az aktívat, pedig egy perc alatt aludnék simán. Felöltözünk, itt éjszaka még tart a fesztivál.

Keresünk egy közepesen drága kocsmát, tömeg, zsúfolt és füstös lökdösődés a pultnál. Az alkohol feloldja a nyelvünket. Nem hiszek az ezotériában, bocs. Családállításon voltál, rendben, rám akarod erőltetni? Ne már! Csalódást okozok.

Tenyérből jósol. Rövid életű leszel!
Ránézek, ő vissza. Döbbenet a képemen, elröhögi magát. Csak ugratlak!
De a szemében meg az van, hogy fenét, meg fogsz dögleni, pár éved van!
Elmegy minden kedvem. Inkább iszom még.

Terelünk, andalgás az utcán, csillagok. Ölelés csak részemről, kézenfogva a zebrán át. Naná, hogy eltévedne, én mondom, hogy itt balra! Újra a szálláson. Rámásznék, már nem akarja. Ő úgy alszik, hogy több párna kell, nem bánom, ha az enyémet? Tessék. Egy a fejre, mert a kinti zajok miatt…érted? Ja, ja. Legalább a kezeddel akkor.

Délelőtt kilenc. Sietni kéne reggelizni, a svédasztalról felzabálják a többi vendégek a finomságokat. Fáj a fejem és furcsa csend van. Nyitogatom a szemem.

Egyedül vagyok a szobában, sehol a nő, sehol a táska,
nem csobog a zuhany alatt a víz sem.
Telefonon sms.

Még ha legalább Messengert használna. Vonatról ír, nem bírt maradni, hajnalban megriadt. Azt nem írja, hogy bocs, csak hogy el kellett jönnie. Nem neki való ez. Ja, és horkolok, attól megőrül.

A reggelit azért nem hagyom ki, aztán nézek egy korábbi buszt.

Most tényleg ennyi volt a baja?

Pedig meg tudok változni, ha van kiért! A kölcsönösség jegyében. Vagy már így maradok, olyan, amilyen lettem.

Amúgy is saját törölközővel egy motelbe?

Katona Zsolt

(kezdőkép: Unsplash)