Te mit hoztál magaddal általánosból? Én ezeket!

-Hová mész továbbtanulni? – kérdezi az egyik lány a srácot. Négyen ülnek az asztalnál a kínai étteremben, két lány, két fiú.

Az az első pillantásra látszik, hogy a kérdés nem egyetemre, inkább középiskolára vonatkozik. A kérdezett válaszát nem hallom, csak az ifjú hölgy újabb kérdését:

– És azt hogyan írják? Piarista? Az akkor valami egyházi suli? Mi lesz, ha… mondjuk egy „hot” tanárnő azt mondja neked: „Janikám, eszedbe jutott már valaha, hogy… pap legyél?”

Ahogy fél füllel meghallom a lány megjegyzését, majdnem megakad a falat a számban a nevetéstől. Tinédzserek. Ugratják egymást, ahogy mi is csináltuk… nem tegnap. Egy olyan barátom ül velem szemben az asztalnál, akit általános iskolában ismertem meg, egészen pontosan negyedikben.

Egy másik közeli barátommal is akkor kötöttem ismeretséget, ötödikben pedig egy harmadikkal. Ezt a három embert nevezem a mai napig a legközelebbi barátomnak. Mindezt egy olyan iskolában, ami messze nem a legjobb volt a városban, sőt!

…de mégis, volt egy olyan légkör, egy olyan közeg… Ahogy az asztal fölé hajolunk, óhatatlanul eszünkbe jut az iskolai menza: a főtt marhahús meggyszósszal és pirított darával. Nem vagyok álszent, de mindenki előtt világos, hogy nem is egy olyan osztálytársunk volt, akinek az egész napi étkezése az iskolai menza volt, és mivel a szülei még tízórait sem tudtak csomagolni neki, reggelire is azt ette, amit mi, a többiek összedobtunk neki. A szüleink később úgy számoltak, hogy mindig legyünk pluszban egy-két zsömle, amit „már nem tudunk megenni”.

Két osztálytársam is állami gondozott volt: az egyikük hajléktalanokkal dolgozik szociális munkásként, a másik pedig a büntetés- végrehajtásban dolgozott. Mindenkettejükre igaz, hogy a felnőtt életükben szinte sosem voltak két hónapnál tovább munka nélkül.

Arról, hogy  -a barátaim mellett- mit hoztam magammal én az általános iskolából, csak annyit, hogy még mindig hibátlanul tudok helyesen írni és idézni a Walesi bárdokból.

Szóval én azt mondanám: becsüljük meg a pedagógusokat, akik a gyerekeinkkel foglalkoznak!

Nem azért, mert megtanítják őket a Pithagoras-tételre, vagy a Toldira. Az iskola, főleg az általános, messze nem erről szól. Itt tanulunk meg közösségben, közösségért dolgozni, alkalmazkodni, beilleszkedni.

A tanárok az osztályokban olyan közösséget építenek, amik akár életre szóló barátságok alapjait rakják le.

Csetnegi László

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük