Visszatérés az ártatlansághoz

Feldobod a napjaimat – súgom, ahogy szorosan átölelem.

Te is az enyémeket – feleli. – Miattad várom a délutánokat– teszi hozzá.

A mai találkozónk is a hetek óta megszokott menetrendben zajlik: ő felhív engem, amikor végzett a munkájával, és itt, ebben az albérleti lakásban borozunk.

Muszáj kicsit felhúznom a derekán a felsőjét, hogy megsimogassam a hátát, hogy megtudjam, olyan érzés-e megérinteni, amilyennek elképzeltem. Milyen is lehetne ennek a lánynak a bőre? Sima és puha, mint a nyárfa pihéi.

„Világok pusztulásán ősi vad, kit rettenet űz, érkeztem meg hozzád, és várok riadtan veled”

– ahogyan Ady bújt el az első világháború elől Csinszkával, úgy bújtam el én ezzel a lánnyal délutánonként a harmadik hullám elől.

Ezek a délutánok olyanok, mint a gyomnövény, ami a kiszáradt kút oldalából nőtt ki: ahogy a növény kapaszkodik, és magába szívja az utolsó cseppeket is, úgy kapaszkodom bele én is minden cseppnyi reménybe, amit ez a lány ad.

Váratlan, éltető cseppek egy kiszáradt kútban:
számomra ezt jelenti a barátsága, az ölelése, a csókja, az életvidám nevetése.

Ismered az Enigma: Return to innocence c. dalát? Nagy sláger volt a 90-es években. Ezt érzem vele: szó sincs igazi testiségről.

Az ölelés inkább azt jelenti: „Jó, hogy itt vagy”,
és nem azt: „Őrülten kívánlak.”

Több mint barátság, de kevesebb, mint szerelem.
Mintha visszakaptam volna a diákévek kíváncsiságát, amikor azért csókoltál meg egy lányt, hogy megtapasztald az érzést, amit a filmekben ábrázoltak. Diákszerelem, ha úgy tetszik.

Mintha visszaforgatnád az időt és visszatérnél az ártatlansághoz.

Csetnegi László

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.