Jótékonysági gála szeptember 11-én a Centrál Színházban

Szeptember 11-én, vasárnap 15 órakor nagyszabású összefogással gálát rendez a Centrál Színház az Ódry Árpád Művészotthon javára.

Az eseményre Budapest szinte minden színházából érkeznek művészek, a műsorszámok között láthatunk majd énekes, hangszeres és prózai produkciókat, de fellép a szegedi színészzenekar is.  A gála műsorvezetője Alföldi Róbert lesz.  

A Botos Éva színésznő kezdeményezére létrejött előadás teljes bevételét az idős színházi dolgozókat gondozó intézmény számára ajánlják fel.

 „Az esemény szervezése Botos Éva kezdeményezésére indult.  Tavasszal azonnal igent mondtam Éva ötletére, hisz tudom jól, milyen nagy szüksége van az idős színházi dolgozókat gondozó intézménynek plusz forrásokra .  Szerencsére így gondolják ezt színész kollégáim is, hiszen sokan mondtak igent a felkérésre Budapest számos színházából.” – mondta el Puskás Tamás, a  Centrál Színház igazgatója.

Botos Éva úgy fogalmazott: „Annyi a feszültség és a bizonytalanság körülöttünk, hogy az ember hajlamos magába fordulni, bezárkózni.  Én mégis hiszek abban, ha észrevesszük mások nehézségeit, törődünk mások bajával, az segít rendet tenni ebben a káoszban.  Különösen fontos ez a figyelem, ha idős emberekről van szó, olyanokról, akik a mi szakmánk múltját képviselik.”

A színház a gála – melynek sokszínű repertárjában szerepel lesz musical, kuplé, vers, próza, komolyabb és vidámabb műsorszámok egyaránt – bevételét az Ódry Árpád Művészotthonnak juttatja el, ahol a működési  költségekre fordítják majd a támogatást.

A gála előadói: Ágoston Katalin, Andrádi Zsanett, Borbás Gabi, Cserna Lulu, Fehér Dániel, Földes Eszter, Für Anikó, Gryllus Dorka, Györgyi Anna, Hernádi Judit, Kakasy Dóra , Károlyi Krisztián, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és családja, Lengyel Tamás, Mácsai Pál, Magyar Olívia, Menczel Andrea, Nagy Sándor, Ódor Kristóf, Papp János, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Sarkadi Kiss János, Schmied Zoltán, Szabó Éva, Szalai Kriszta, Szemenyei János, a szegedi Teát Rummal színész zenekar – Krausz Gergő , Bánvölgyi Tamás, Vígh István és Szinetár Dóra.  A műsorvezető: Alföldi Róbert.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.