You are currently viewing Hiszek abban, hogy ha mosolygok, akkor a másik is fog! Valahogy ettől jobb a világ… – interjú Kovács Patríciával

Hiszek abban, hogy ha mosolygok, akkor a másik is fog! Valahogy ettől jobb a világ… – interjú Kovács Patríciával

  • Olvasási idő:olvasási idő: 9 perc
  • Bejegyzés kategória:#kult / #riport
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Kovács Patrícia az a színésznő, akit szerintem ma Magyarországon talán senkinek sem kell bemutatni. Remélem legalábbis. De ha esetleg mégis, akkor viszont bízom benne, hogy mindenkinek lesz szerencséje egyszer látni őt a színpadon.

A Centrál Színház idén március 2-án mutatta be a Nemek és igenek című darabot, melyben ő is szerepel. A darab harmincas-negyvenes, főként ügyvéd házaspárokról szól, akik kendőzetlenül megmutatják az életüket, minden örömével, fájdalmával, nyereségével, veszteségével, csalódásával együtt. Modern, szabadszájú, impulzív, felkavaró és nagyon, de nagyon igazi történet.
A főpróba után legnagyobb örömömre lehetőségem adódott a Zarát alakító Patríciával interjút készíteni. (Bevallom őszintén, nehéz volt megszólalnom, mert teljesen a hatása alatt voltam az előadásnak.)

TB: Úgy vettem észre, minden szereplőt megérintett a darab. Igaz ez?

KP: Nyilván, mert mindenki valamilyen lelkiállapotban elkezdi ezt a darabot és aztán egészen másképp fejezi be. Mindenki nagy fejlődésen megy keresztül, főleg a két főszereplő (Bata Éva és Lengyel Tamás), de azért mindannyian. A szerző jól megforgat minden szereplőt.
Az én szerepemben az első három jelenetben igazából egy édes kis színésznő vagyok, aki vágyik arra, hogy valami nagy drámai szerepet játsszon, de azt nem igazán kapja meg a színpadon. Viszont az életben meg igen. És a végén pedig kap egy olyan nagy, klasszikus, kiborulós monológot.

(fotó: Horváth Judit)

TB: Mennyire volt Neked könnyű azonosulni Zara szerepével? Milyen nőnek látod őt?

KP: Mivel én is színésznő vagyok, mint a darabban Zara, ezért pontosan tudom, milyen egy színésznek nem egy színházi társaságban lenni, pont mint a darabban, az ügyvédek között. Törekedtünk arra a rendezővel, hogy ez látszódjon, hogy Zara kicsit kakukktojás köztük.

TB: Nagyon valóságos a történet. Zara egy negyvenes, szingli nő, aki mindenáron gyereket akar. És nem is riad vissza semmitől sem. Sokan vannak így manapság ezzel az életben is, nem?

KP: Igen, ezt én is át tudtam érezni, hiszen anno a 35-höz közelítve én is éreztem, hogy itt már meg van számlálva az idő. Ahogy Zara mondja, „futok ki az időből”. Az ember színészként elsősorban magából fogalmaz, és ha belegondolok abba, hogy a Zara jelenetei közül mi az, ami a leginkább  ismerős nekem, az a vége talán. Előfordult már velem is, hogy kiszakadtak belőlem az érzelmek egy nehéz helyzetben.
De amikor „csak úgy létezik”, meg olyan cuki, édes, nagy szemekkel néz, butaságokat mond, azzal többet kellett dolgozzak.

(fotó: Horváth Judit)

TB: Van-e valami különös üzenete a darabnak a mai kor társadalmának?

KP: Azt hiszem, ez a darab azért lesz olyan nagyon aktuális és szerethető, mert egyrészről örök érvényű kérdés, hogy egy házasságban az ember mi mindent tud megélni. Mi a megcsalás valójában: ha flörtölök, az már az, ha gondolok az már az, vagy ha megteszem, esetleg csak akkor, ha már lebukunk.
Játszom a Centrálban egy másik darabban is, a Házassági leckék középhaladóknak-ban, és az ugyanez a sztori. Ez a téma kifogyhatatlan. És szerintem mindenkit érdekel, hiszen valamelyik szereplővel tud azonosulni, valamelyik szerepben az életében már volt.
Közben meg, amitől többet ad ez a darab, az az, hogy ugye az egész világot áthatotta a #metoo-ügy, az erőszak. De mi az erőszak, mi egy férfi, mi egy női szerep egy házasságon belül? Ez nagyon fontos kérdés ebben a darabban: egy házasságon belül mi számít erőszaknak? Olyan kérdés, hogy amikor a nézők hazamennek, biztos vagyok benne, hogy elkezdenek gondolkodni. Hogy vajon ezek a női-férfi szerepek itt, a 21. században mennyire változnak meg.

TB: Hogy teltek a próbák, milyen hangulatban?

KP: Azt kell, hogy mondjam, hogy amikor elolvastuk, nagyon örültünk, nagyon szerettük, de azt gondoltuk, hogy egy picit könnyebb lesz próbálni. Mert modern, mai, a szöveg pont olyan, mint ahogy az utcán beszélnek. Vannak benne káromkodások például. Csinálhattuk volna úgy is, hogy ezeket kihúzzuk, mert  egyesek szerint a színházba ez nem való, de közben meg ugye mindannyian káromkodunk, vagy csak szentségelünk, de kicsúsznak ilyen szavak a szánkon. Ez benne van a mai magyar nyelvben és szerintem ez emiatt itt belefér.
De pont ebben van a nehézsége is! Úgy kell léteznünk, hogy nagyon természetes legyen, ahogy a néző hirtelen belelát egy családnak az életébe. Azt kell mondjam, hogy a hétköznapisága, modernsége miatt bizony nehezebb menet volt, mint gondoltuk.

(fotó: Horváth Judit)

TB: Jól láttam, hogy nagyon gyorsan színpadra is állítottátok az első olvasópróbához képest?

KP: Igen, mostanában ez van minden színháznál. Egyre hamarabb kell. Régen még két, két és fél hónapot dolgoztunk egy darabon, de ma már a hat hét is luxus. Azt hiszem, itt öt volt.

TB: Ráadásul Te nem is egy darabban játszol és emellett is nagyon sok feladatot látsz el: forgatsz sorozatot, ott a SUHANJ! Alapítvány, szinte minden este a színpadon vagy…. Hogy tudod mindezt ilyen mosolyogva csinálni, mint ahogy itt ülsz most is, késő este?

KP: Nézd, én egy versenyló vagyok. Akkor tudok jól működni, ha van munka. Ez egy alkati kérdés is, mint ahogy az is, hogy én nem tudok unatkozni sem. Van bennem egy habzsolás is, hogy ez az egy életünk van, ezt maxoljuk ki minden szinten. Itt a Centrálban is játszom két darabban,  az Orlai Produkcióban meg alapembernek számítok. Sok felelősség ez. Most például ez a darab olyan értelemben pihenés nekem, hogy nem én viszem a hátamon héttől tízig, hanem Éva és Tamás. Ez jó néha, mert van 1-2 olyan szerep, ami vaskos és fárasztó. És most hétfőn kezdek el egy új darabot is próbálni, a Riviérát, ami pedig abszolút egy női főszerep. De valahogy azt érzem, hogy ez az egy élet van!

Fotó: Horváth Judit

TB: Az az életöröm, életenergia sugárzik belőled mindenhol, amit most is látok rajtad, ahogy itt ülünk és mosolyogva beszélgetünk.

KP: Hiszek abban, hogy ha mosolygok, akkor a másik is fog! Valahogy ettől jobb a világ… Ez egy amolyan mantra. Én mondjuk nem szoktam olyanokon kétségbeesni, hogy esik az eső. Mert ilyenkor arra gondolok, hogy szebb lesz a fű, meg van egy jó gumicsizmám, amit felvehetek. Megpróbálom a jó oldalát látni a dolgoknak. És azt érzem, hogy jobban meg is nyílnak az ajtók az emberek felé ezáltal.

Felém biztos megnyílt, hiszen egy olyan csodálatos nővel beszélgethettem, akitől minden nő csak tanulhatna. Elképesztően természetes, közvetlen, pozitív kisugárzású, igazi nagybetűs NŐ, akivel a beszélgetés elejétől azt éreztem (bármennyire is zavarban voltam), mintha ezer éve ismernénk egymást. Hasonló világnézet, mentalitás, életszeretet. Nehezemre esett befejezni az interjút, mert ezer kérdésem lett volna még, de engedtem a többieknek is teret. No meg Patríciának is a pihenésre, hiszen másnap volt a nagy nap, a bemutató!

Aki teheti, feltétlen nézze meg a darabot, mert biztosan állítom,

egy jó darabig én sem fogom elfelejteni az élményt!

Tomkó Bori

(fotók: Horváth Judit, Sárosi Zoltán)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?