You are currently viewing „Merjünk döntéseket hozni!”- Forró Bence nemcsak műsorvezető, hanem író is (interjú)

„Merjünk döntéseket hozni!”- Forró Bence nemcsak műsorvezető, hanem író is (interjú)

Az élet nem csak játék és mese. Nem lehet mindig minden rózsaszín, kár is lenne ezt hazudni.

A szürke hétköznapokon rajtunk múlik, mivel színezünk, hogyan élünk, hogyan döntünk. Forró Bence, az M2 Petőfi Tv és az M5 kulturális csatorna műsorvezetőjének első könyve egy novelláskötet, amelyben különböző emberek életeit mutatja meg.

A karakterek, a helyzetek gondolatébresztőek, s itt-ott talán mindannyiunknak ismerősek lehetnek.  A szerző szereti a romantikát és az érdekes történeteket,  ugyanakkor kerüli az olyan szavakat mint boldogságkeresés, nem szabad feladni, minden fejben dől el. A könyvének címe Variációk boldog(talan)ságra -hogy hogyan olvasod, azt te döntöd el, de mi erősen ajánljuk, hogy szerezd be a kötetet!

Deák-Ember Ágnes: A pandémia ideje alatt született meg a gondolat, hogy könyvet írj vagy csak maga a megvalósítás tehető erre az időszakra? Szerettél volna valami újba belevágni vagy vágytál arra, hogy kiírd magadból ezeket a történeteket?

Forró Bence: Ennek semmi köze a világjárványhoz. Legfeljebb annyi, hogy némelyik novella reflektál az aktuális helyzetre. Az írás iránti szenvedélyem sokkal korábbra tehető. Még sehol nem volt a televíziózás az életemben. A prózára viszont meg kell érni. Nem lehet húsz évesen regényt írni, vagy az olyan is lesz. Gyűltek az érdekes történetek, karakterek, amelyeket szerettem volna megfogalmazni vagy életre kelteni. Aztán úgy hozta az élet, hogy ez utat talált magának, részben rajtam kívül álló okokból.

DEÁ.: A könyved a Libertine Könyvkiadó első novelláskötete és kizárólag a Libertine Könyvesboltban illetve a webshopban kapható. Miért éppen Szabados Ágnes kiadójára esett a választásod?

F.B.: Ágit lassan tíz éve ismerem, együtt kezdtünk dolgozni egy sportcsatornánál. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. Sokat beszélgettünk, pontosan tudta, hogy írok, akkor még az asztalfióknak. Nagyjából két éve megmutattam neki pár novellámat, ami annyira tetszett neki, hogy azt mondta kiadja, ha megírom az egész kötetet. Nem elhanyagolható tény, hogy közben alapított egy kiadót és nyitott egy könyvesboltot.

DEÁ.: A könyvbemutató előtt egy nappal érkezett meg a könyv a nyomdából. Mennyire izgultál, hogy milyen lesz a kézzelfogható eredmény, hogy hogyan fogadják a kötetet?

F.B.: Nyilván izgultam, de tiszta volt a lelkiismeretem.

Az éreztem, mindent megtettem, és
olyan lett a könyv minden értelemben, amilyet szerettem volna.

Nem kellett kompromisszumokat kötnöm, ez sokat jelentett. Egy hónap alatt megannyi visszajelzés érkezett kritikák, üzenetek formájában. Jól esik, hogy szinte kizárólag elismerő megjegyzéseket kaptam. Akad néhány kevésbé elragadtatott hang is, de egyáltalán nem zavar.

DEÁ.: Mesélj, kérlek, a borítóról, ami igazán különleges és csodaszép lett!

F.B.: A borító Bér Rudino festőművész munkája, akit tavaly a Balatonon ismertem meg. Kibéreltem egy hétre a nyaralóját. Beszélgettünk, voltam nála a műterem lakásában is Pesten, végül bedobtam az ötletet, ha van kedve fessen egy képet az egyik novelláról. Tetszett neki az elképzelés. A képet megvettem, a kötet elkészült, akkor pedig már adta magát, hogy legyen a festmény a borítón. Ennél szervesebb kapcsolat úgysem lehet a külcsín és belbecs között. A tervező, grafikus munkáját dicséri a végeredmény, ami tényleg igényes és egyedi lett.

DEÁ.: Döntésekről, a választásainkról, különböző élethelyzetekről szól a novelláskötet és kicsit mindig ott lebeg a „mi lett volna, ha..”, vagy a „mi lenne, ha..” Mindig van lehetőségünk, és leginkább rajtunk múlik a végkifejlet – Te így látod?

F.B.: Mindig van lehetőség dönteni, de lehet, hogy már csak rossz és kevésbé rossz döntés maradt. Ameddig viszont ide eljutunk nagyon sok apró, rossz döntést kellett meghozni útközben.

Ritka az, hogy valaki nem tehet a sorsáról,
másképpen fogalmazva nem tehet a sorsa ellen.
Vannak szerencsésebbek és nagyon nehéz helyzetből indulók.

Mégsem biztos, hogy előbbiek lesznek a boldogabbak. Láttam erre példát a környezetemben. A „mi lett volna ha…” kérdése a jelen számára értelmetlen, de fontos elemezni, mert segít megérteni a múltat, abból pedig később profitálhatunk, ideális esetben például nem követjük el ugyanazt a hibát.

DEÁ.: A cselekmények mind a környezetedben történtek, ismered a karaktereket vagy a fantáziád szüleményei? Árulj el, kérlek, legalább egy olyan történetet vagy részletet, amely önéletrajzi ihletésű, ahol a te élményeidet olvashatjuk!

F.B.: Valós karakterek, valós történetek keverednek a fikcióval. Nincsenek vegytiszta esetek, ahol a helyszín, a szereplő és a cselekmény is egyezik. Talán jobb ez így. Minden egyes történetben magamból is merítek, hiszen ezeket az élményeket, sorsokat magamon szűrtem át, úgy kerültek papírra, ahogy én megéltem. Nem titok, én magam is Brüsszelben voltam Erasmus ösztöndíjjal, mint a Csak pohárral Bálintja.

Forró Bence gimnazista kora óta álmodozott egy saját könyvről. Fotó: Szabó Lilla

DEÁ.: Egy pozitív életszemléletű, laza srácnak tűnsz, ez viszont nem egy vidám könyv és ezt már a címe is elárulja. Nem tartottál attól, hogy valakit esetleg már maga a cím is elriaszt attól, hogy elolvassa?

F.B.: Korunk társadalmában, ahol a motivációs trénerek lettek az új papok joggal merül föl ez a kérdés. Nem tudom, mennyire vagyok pozitív, kerülöm ezt a jelzőt, mert mindenre ráaggatják.

Aki azt állítja, hogy mindig boldog, vagy mindig boldognak kell lenni,
az rossz úton jár. Ő maga sem az, ebben biztos vagyok.

Felül egy divathullámnak, amelynek taraján többnyire képzetlen, önjelölt életmód tanácsadók lovagolnak a pillanatnyi érvényesülés reményében. A könyvem egyáltalán nem negatív vagy pozitív, vidám vagy szomorú. Nem örülnék, ha ilyen egyszerű jelzőkkel le lehetne írni. Ennél összetettebb az élet.

Meg kell élni a mélységeket és a magasságokat is.
Az egyik nélkül pedig nem lehet meghatározni a másikat.

Amúgy meg olvassa úgy, hogy Variációk boldog(talan)ságra. Ha nem ezt látja, akkor nem bennem, hanem a motivációs trénerében van a hiba.

DEÁ.: Az a tapasztalod, hogy szeretnek az emberek szomorú történeteket olvasni? Te kedveled az olyan könyveket, filmeket, ahol nincs happy end?

F.B.: Az emberek jó történeteket, vagy jól megfogalmazott, érdekes történeteket szeretnek olvasni. Az érdekesség, az őszinteség a kulcs, nem a vidámság. A Bűn és bűnhődés vidám? A Száll a kakukk fészkére vidám? Tovább megyek, az Annie Hall vége happy end? A szórakoztatás nem azt jelenti, hogy minden pillanatban visítva csapkodjuk a térdünket. Ez is benne van, meg az is, hogy összeszorul a torkunk. Az érvényesség, a hitelesség a lényeg.

“Vannak történetek, amelyeknek nem áll jól a happy end.
Ellentmondana az univerzum törvényeinek.”

(idézet Forró Bence: Variációk Boldogtalanságra c. könyvéből)

Azzal sem tudok mit kezdeni, ha valaki kizárólag a vígjátékokat vagy a horrorokat szereti. Én a jó filmeket szeretem, az pedig lehet ilyen is meg olyan is.

DEÁ.: Az elgondolkodtatás volt a célod a könyvvel? Felmerült bennem, hogy a legtöbb történet nagyon valószerű, akár meg is történhetne vagy történhetett bármelyikőnkkel vagy ismerős lehet számunkra egy-egy mozzanat. Szeretted volna elérni, hogy azt érezze az olvasó, hogy nincs egyedül?

F.B.: Azt szeretném elérni, ha bármilyen célt meg lehet ezzel a könyvvel fogalmazni, hogy nyissuk ki a szemünket.

Figyeljünk egymásra. Merjünk szembesülni a valódi érzéseinkkel,
és döntéseket hozni, ami után képesek vagyunk vállalni a felelősséget.
Legyünk nyitottak a nem hétköznapira, a különlegesre,

ami paradox módon lehet, hogy pont a szürke hétköznapokban talál ránk.

DEÁ.: Hol születtek a sorok, otthon, esetleg egy budapesti kávézóban, séta közben, vagy a Balaton-parton is? 

F.B.: Zömében otthon és kávézókban írtam. A hajrában fölmentem az OSZK-ba, mint a régi szép időkben, amikor az egyetemi vizsgákra készültem.

DEÁ.: „Vékony jégen jár, aki romantikával próbálkozik” – írod az egyik novellában és az jutott eszembe, tényleg ilyen bonyolultak lennénk, mi, nők? Tetszett, hogy bár a könyv elején még nagyon érződött, hogy pasi ”tollából” íródott, a női szemszögből mesélt történeteknél ezt szinte el tudtam felejteni. Milyen érzés volt belebújnod a különböző szerepekbe?

F.B.: Ez miért csak a nőkre vonatkozik? A romantikát általában félreértik. Az nem a vörös rózsa és a bonbon meggy. Sajnálatos, ha csak eddig terjed a fantázia. Az igazi romantikában van valami „áldozat”, az adja meg az értékét.

Nekem nem esik nehezemre különböző karakterek szemszögéből nézni a világot.
Nem feltétlenül értek egyet velük, de látom a motivációjukat,

és ez nekem bőven elegendő.

DEÁ.: Hogy érzed magad most? Hiányzik már az írás, lesz folytatás? Esetleg készül majd egy (vagy több) regény, ahol hosszabban kibontakozhat egy-egy karaktered?

F.B.: Most élvezem ezt az időszakot. Szeretném nyugodtan, figyelmesen követni a kötet utóéletét. Nem tagadom, jólesett, hogy többen biztatnak a regényírásra is. Talán majd eljön annak is az ideje.

DEÁ.: Szeretsz kitalálni magadnak újabb és újabb kihívásokat? Mi a következő pont a bakancslistádon, amit szeretnél megvalósítani?

F.B.: Nem szeretek listát írni, mert elég kényszeres vagyok. Akkor folyton azt hajszolnám, hogy kihúzhassak róla dolgokat. Inkább fejben tartom lényeget. Egész jó a memóriám.

Gratulálunk és várjuk a folytatást!
Színekkel teli, boldog hétköznapokat kívánunk!

Forró Bence könyve a Libertine Könyvkiadó első novelláskötete.
>>> Ide kattintva megrendelhető.

Deák-Ember Ágnes
Csak Csináld – Magadért

(Kezdőkép: Szabó Lilla)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?