A kedvenc padomon ülök a téren, amit az első találkozásunkkor választottál. Sokkal fiatalabb voltál nálam, de teljesen más, mint a kortársaid, szinte észrevétlenül szerettelek meg.
Szokásos heti bevásárlás. Épp a legfelső polcon lévő üdítőt néztem ki magamnak. Úgy érzem, le kell mondanom róla, hogy ezt iszogatom a hétvégén filmnézés közben. Bár, ha fellépek az első polcra, talán elérhetem…
Itt ülök egyedül, már 5 éve lesz, hogy csak úgy elmentél. Beszélni se tudtunk, hiába vártalak vissza. Csend volt a kórházban, éjszaka volt. Vártalak nagyon.
Csörgött az óra, ismét reggel 7. A vizit most kezdődik a kórházban- autóval odaérek fél nyolcra. Persze nem felejthetem el a banánt, és a nővéreknek is vihetnék valamit, kávét, annyit fáradnak minden nap.
Manapság ez a divat. Hogy miért? Valójában felesleges ezen filózni sokáig. Mindig voltak, lesznek emberek, akik megmondják az „igazságot, a tutit, mit hogy kellene, kinek kellene” …
Az a kis semmi szösszenet, mikor azt találja mondani csak azért is, hogy: „NEM!” Nos, akkor, ha faltörő kos lennék, nem a falnak, hanem egyenesen neki a kovácsoltvas kerítésnek mennék. Csak mert jobban fáj. Gondolom.
Felrakom az arcomra utolsó mozdulatokkal azt a vörös rúzst, amit tudom, hogy annyira túlzónak találsz és húzod vele az agyam, pedig tudom, hogy imádod!
Folyékony arany mi jéghideg, mégis tüzes utóhatást kölcsönző. A pohár oldala tikkad, majd táncolva lecsorog egy pára csepp. Megnyalom ajkam, miután bele kortyoltam. Megállapítom, a legjobb pohár bor, amit ittam.
Reggel az óra nem csörgött időben. Kipattantam az ágyból, majd hatalmas bevetéssel a fürdőszoba felé vettem az irányt.-Életrajz, ridikül, mobil, minden nálam legyen!
Annyira bámultam az új mobilt, ami a kirakat mögött kínálta magát, hogy az orrom hozzáért az üveghez. A sminkem halovány pöttyöt hagyott a kirakat díszített üvegén.