Boldogság, együtt. Megdolgoztatva az ágy rugózata. Aztán újabb, közös vágy valami másra. Valaki másra. Az ágy rugói havonta egyszer, pontos időintervallumban biztosan dolgoznak.
Fehér ruhájának apró csillogó virágdíszei meg-megcsillannak a nap fényében, barna haja loknikban omlik vállára. Szemében a kékség, mint a türkiz tenger, nyugalmat áraszt, semmi jele annak, hogy izgulna.
Az egyetlen dolog, amit mindannyian szeretnénk: boldognak lenni. Ennek az érzésnek világnapja is van, március 20-án ünnepeltük! Magyarország a világ 53. legboldogabb országa a 2020-as World Happiness Report* szerint, javuló tendenciával.
Tudod jól, mennyire gyűlölöm ezt a sztereotípiát: minden nő csak a pénzre hajt és ásóval a kezünkben várjuk azt a lúzert vagy sugar daddy-t, aki szponzorál majd bennünket. (tovább…)
Hiszek abban, hogy minden ember valamilyen okkal, tanítással érkezik az életünkbe. Van, aki hosszasan időzik „nálunk” van, aki csak futólag, de mindenkinek megvan a maga kis üzenete, a maga kis miértje a sorsunkban.
Annyiszor próbáltam leírni a leírhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, körülírni, amit nem lehet, hisz képtelenség szavakba foglalni mindazt, amit irántad érzek.
Arról álmodsz, miszerint egy szép napon felhagyok vele és soha többé nem csinálom. Ne akard! Mert mikor eljön az a nap, és nem mondom ki, amit érzek, nem „hisztizek”, nem picsogok, az jelenti majd szerelmünk végének kezdetét.
Az ablak előtt állva néztem, ahogy a jégvirágok egymás után rajzolódtak ki az üvegen, koncentráltam, próbáltam a távolba nézni, de a hóvihartól már csak a kémények lassú, álmos füstjét láthattam.
Különösen hideg téli éjszaka van, kinézek az ablakon, csak néhány házban pislákolnak a lámpák. Az autók szélvédőjén megjelentek az első fagyok. Csend van, nagyon nagy a csend, szinte hallom a gondolataimat, beszélgetnek velem. Látom magam előtt kirajzolódni az elmúlt hónapok történetét.
A nő ott áll az elágazások hármas keresztjében. Zavar a köbön, káosz minden emeleten, forgószél hagyta romok közt állva segítségért kiált, de nincs. Három opció létezik, mindegyik helyes lehet a maga kiforgatott igazságában és mindegyik fáj.
Vártam, hittem és tudtam, hogy egyszer eljön. Ez volt az a nap. Sok fagyott szerelem után, újra melegség öntötte el a szívem. Megállt az idő. Ti is éreztétek már ezt?
Sosem gondoltam volna, hogy megtalálom azt, akinek még a legbosszantóbb tulajdonságaiba is beleszeretek. Volt, mikor azt hittem, na igen, ez az. Azt hittem, én már tudom, mit akarok. Vagy talán kit.
Az arcoddal ébredtem megint. Szinte ki sem nyitom a szemem, te már a gondolataimmal játszol. Nem lep meg, hiszen az utóbbi időben ott vagy a fejemben folyamatosan. A fejemben, és már a szívemben is.
A kertemben haranglábak pompáztak buján, a szenvedélyes bordó és a határozott kékek ezer árnyalatában, amikor először jöttél hozzám. Céltudatosan, mégis zavarban, mint egy ifjú az első szeretőjéhez. Májusi holdtölte ragyogta be az éjszakai égboltot.
Babazászlós felhívással fordult a hazai önkormányzatokhoz a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A civil szervezet azt kéri a településvezetőktől, hogy így ünnepeljék meg a gyerekeket, a gyerekáldást.
Vajon mikor élünk igazán sikeres életet? Mi lehet a titok? Mindenki számára elérhető vagy valami különös, kiváltságos dolog lenne? Van egyáltalán recept a sikerhez? Vagy minden csak a szerencsén múlna?
Olyan sokan bukdácsolnak az életben annak ellenére, hogy azt érzik, ők mindent megtettek. Felhívták az ügynökséget, korán felkeltek és elmentek edzeni, mától elhagyták a cukros péksüteményt reggelire…
