…Kortalanul fáj..Nem létezik olyan elválás vagy elszakadás, amely közben boldog időszakot hozhat ránk, legyünk bármilyen fiatalok vagy idősek. Hisz mindannyian ragaszkodunk!
Hetente pár óra boldogság, ennyi volt a miénk. Egy csendes zug, ahova még nem ette be magát a mindennapok gyötrelme. Egyfajta burok, ahol minden jól működött, ahol minden szép volt, ami megvédett mindentől.
Holnap elköszönök tőled… s veled együtt minden gondolatomtól, ami azt feltételezte, lehet belőlünk mi. Szívem minden dobbanásától, ami érted szólt, testem minden megremegésétől, ahogy végigfutottak rajtam ujjaid.
Csak nézem a szép szemeidet és arra gondolok, hogy minden jobb volt így… Jobb, hogy nem maradtunk együtt, akkor − 8 évvel ezelőtt−, amikor még mindketten szinte gyerekek voltunk.
Üzenetem érkezett. Harmadik este vártam, hogy válaszolj, tudtam, hogy üres és semmitmondó lesz, de még az is hiányzott. Talán mert ilyenkor abban az illúzióban ringathatom magam, hogy gondolsz rám.
Vajon mik lehettünk mi egymásnak? Csak találgatok, keresem a sablonos címkéket. De egyik sem passzol ide. Csupa kérdőjeles buborék ugrál a fejem körül.