Balatonlellére érkezett nagy sikerű idei gálaműsorával a Magyar Nemzeti Cirkusz. Július 3-tól augusztus 31-ig tekinthető meg Európa egyik legszínvonalasabb cirkuszműsora.
Az iskoláskorú gyermekek szüleinek minden bizonnyal ismerős a szituáció: mire sor kerül a szeptemberi iskolakezdésre, a csemete fejéből mintha a nyári szellő az összes nagy nehezen megszerzett tudást kifújta volna…
Július 1-én ünnepeljük a magyar egészségügy napját. E jeles nap apropóját Semmelweis Ignác születésnapja adja, akit az „anyák megmentőjeként” is emlegetünk, hiszen a magyar orvos kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy budai (későbbiekben ennek jelentősége lesz, azért emelem ki) vörös hajú, 18 éves lány, aki az érettségi küszöbén gondolkodott, hova tovább?
Egyre több szülő panaszkodik, hogy a csemetéje nem szeret olvasni, sőt, ovis gyermek szüleitől is hallani, hogy bizony az ő gyerkőcük nem szereti az olvasott meséket sem.
„És Tőle távol nem találni csöndre, mint víg, komor, örjöngő, büszke, bágyadt, megszökni hősként, csupa gőg s alázat, s riadtan bújni sértődött közönybe.”
Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a velencei közösségi életet is felpezsdítő bisztró, a Groenk Deli minden hónap első vasárnapján 10-16 óra között a deli melletti parkban.
“Mert ő megért. Neki, ó jaj, csupán neki bús, áttetsző szívem többé már nem talány, sápadt homlokomnak verejték-patakán frissítve omlanak az ő szent könnyei.”
Imádjuk a tavak körüli túrákat, de az emelkedők sem riasztanak vissza bennünket. A Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó mellett rajongunk a Duna-parti kerékpározásért és szívesen tekerünk a Margitszigeten is – derül ki a KOMETA social média csatornáján adott válaszokból.
Vasárnap este elpihennek a múló hét zenéi. Úszni voltam hétfőn és két fekete kisgyereket bámultam a vízből, a medence körül ugráltak, annyira édesek voltak, nem tudtam levenni róluk a szememet.
Indiai streetfood, Krisna-völgyi ökrös felvonulás, zenés-táncos karnevál, békemeditáció, és egy kis ízelítő hazánk legnagyobb ökofalvából. Június 24-én egy napra Budapestre költözik a 30 éves Krisna-völgy. Ilyen lesz idén a Szekérfesztivál. (tovább…)
A tradicionális magyar cukrászat megújítása és a desszertek látásmódjának kortárs újrafogalmazása vezérli az Audi-Dining Guide Év Cukrászdája díjjal kitüntetett Málna the Pastry Shop-ot.
2023. július 28-30. között rendezik meg a 4Ladies Cup-Hungary-t, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon.
Hirtelen tört ránk a meleg, egy hűvös tavasz után szinte berobbant a nyár. Ez alaposan próbára teszi szervezetünket, az átállás nappal sem könnyű, és nincs ez másként az éjszakai pihenéssel sem.
Ha van érzés, amit nehéz enyhíteni, az a viszkető szem. Azon kellemetlenségek közé tartozik, amely bár apró, mégis idegesítő és kényelmetlen, főként azért, mert a szemünket nem tudjuk egyszerűen csak megvakarni.
DIABMENTOR – Az elnevezést a 18. születésnapját ünneplő Egy Csepp Figyelem Alapítvány találta ki. Ők azok a pedagógusok, akik azért felelnek óvodákban, iskolákban, hogy a cukorbeteg gyerekek megfelelő ellátást kapjanak.
A Danubia Zenekar nyáron sem hagyja zene nélkül a legkisebbeket, június 3-án a rézfúvós hangszerekkel, július 1-én pedig a „csokigolyók sztárjával”, Mozarttal ismerkedhetnek meg a gyerekek.
Számos, számomra felfedezetlen vidéke van még kis hazánknak. Igyekszem ezeket szépen lassan bejárni és megmutatni a kislányomnak is, ahogy az időnk és a lehetőségeink engedik.
Ez nem divat, ez nem fellángolás, hanem egy fenntartható életforma. Dr. Árvai Anita, azaz Veganeeta Ancsi étterme új kínálattal és megújult hangulattal vár mindenkit egész évben Balatonalmádiban.
Bizonyos életkorok után szokás kicsit kétségbe esni. Arra gondolni, hogy valami változik, és hogy vannak dolgok, amelyekről már le kell mondani. Például a fiatalos, szép feszes arcbőr az, amelyről sokan úgy gondolják, hogy a 40. születésnap után egyszercsak varázsütésre eltűnik.
A tejmentesen táplálkozók többnyire növényi italokkal, mint a rizs-, kókusz-, zabitalok helyettesítik a tejet. Ezek cukortartalma azonban rendkívül magas, ráadásul fehérje-tartalmuk csekély.
A magyarok többsége akkor boldog, ha a párjával vagy családjával utazhat, de honfitársaink 13%-a kimondottan egyedül szeret világot látni – mutatják a Kiwi.com felmérésének adatai.
Sajnos a kávégépet takarítani kell, még akkor is, ha kapszulás. Ha hirtelen keserű lesz a kávé, ha elvesztette a gyümölcsös ízeket, ha nehezen folyik le, ha zavaros, zaccos az ital, ez mind azt jelenti, hogy nem úszunk meg egy jó kis pucolást.
A láb számos pontja áll reflexes kapcsolatban a test bizonyos részeivel, szerveivel, szervrendszereivel. Ez mind diagnosztikai segédeszközként, mind terápia szempontból igazolható és ellenőrizhető.
Akár most kaptad meg életed első szemüvegét, akár egy már meglévőbe kaptál új lencséket, a kezdeti alkalmazkodáshoz időre lehet szükség. Van, akinek csak néhány napra, másoknak akár 1-2 hétre is.
Vannak dolgok, amelyek számunkra természetesek. Hozzátartoznak a mai életünkhöz, és igazából nem is nagyon szoktunk belegondolni, hogy mikor kerültek bele a köztudatba, mikor ismerte meg őket a világ.
A Carrie Csodanő Díjat azért alapította Tomkó Bori, a Carrie Magazin tulajdonosa-főszerkesztője, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül a leghangosabb mindenhol, de kétségtelenül fontos és példaértékű munkát végez.