A Danubia Zenekar nyáron sem hagyja zene nélkül a legkisebbeket, június 3-án a rézfúvós hangszerekkel, július 1-én pedig a „csokigolyók sztárjával”, Mozarttal ismerkedhetnek meg a gyerekek.
Idén is díjazták a családdal kapcsolatos cikkeket, valamint rádió- és televízióműsorokat az immár 16 éves Média a Családért-díj gálaestjén, az Eiffel Műhelyházban.
A hagyományos ünnepi programokat, azaz a családlátogatást és a sütés-főzést maga mögé utasítva a legkedveltebb időtöltés a filmezés a karácsonyi időszak alatt, amit többnyire szeretteinkkel töltünk – derült ki a Disney+ streamingszolgáltató friss, reprezentatív kutatásából.
A Reszkessetek, betörők! elképesztő sikere után egyértelmű volt a folytatás. Az első rész akkorát szólt, hogy egészen a 2018-ig ez volt minden idők legtöbb bevételt hozó karácsonyi filmje.
A Napraforgó Könyvkiadó gondozásában jelent meg Major Eszter és barátai második nagylemeze, Holdraforgókcímmel. Ez az album – az első, Napraforgók című lemezhez hasonlóan – elsősorban gyerekeknek szól.