Délután (este?) fél 6. Kiskamasz a kanapén fetreng, s közli, addig nem szándékozik felhagyni ezzel, amíg ki nem kérdezem tőle földrajzot. Aminek egyfelől nagyon is örülök, hiszen ő maga ajánlkozik azok után, hogy elvileg elolvasta, átnézte, megtanulta.
Miért is kell mindig mindent jobban tudni? Megmondani a másiknak, mit hogyan kellene, mit hogyan illik? Egy ismerősöm posztja volt az, ami mélységesen elgondolkodtatott; miért is nem hagyjuk néha még panaszkodni is egymást, drága mamitársak?
