Egy várandós kismama ma már könnyedén elbizonytalanodhat az általa elérhető információk tengerében, hiszen az interneten pár pillanat alatt könnyedén találhatunk ellentmondásos cikkeket egy adott témával kapcsolatban.
A meddőséget ma már teljes joggal nevezhetjük akár „népbetegségnek”, hiszen 15–17 százalékra teszik azon párok számát, akik rövidebb-hosszabb ideje hiába próbálkoznak gyermekvállalással.
A fogamzásgátlással kapcsolatban rengeteg tévhit és hamis információ kering. Laikusként nehéz közöttük eligazodni, hiszen sokszor egymásnak szögesen ellentmondó állítások lelhetők fel a neten.
Bár a menopauza kifejezés hallatán valószínűleg mindannyiunk szeme előtt egy középkorú nő képe dereng fel, aki már megvalósította a családalapításról szőtt álmait, szép számmal vannak olyanok is, akiknek ajtaján akár a reméltnél évtizedekkel korábban kopogtatnak a klimax tünetei.
Szerencsére egyre több nő ismeri fel az endometriózis tüneteit, azonban fontos, hogy a fiatalok is megfelelő tájékoztatást és segítséget kapjanak, hiszen az endometriózis becslések szerint 200 000 nőt érint Magyarországon.
Miként változott az elmúlt években a terhesgondozás? Változtak-e a szűrővizsgálatok? Melyek a kötelező vizsgálatok, és milyen kiegészítő vizsgálatok kérhetők a kismamáknak?
Ha túlsúlyos vagy elhízott vagy, fogyókúra előtt keresd fel kezelőorvosodat, hogy javaslatokat kapj a biztonságos fogyáshoz és megtudd, van-e olyan kísérőbetegséged, ami megnehezíti vagy ellehetetleníti a fogyást, amíg nincs megfelelően kezelve!
Az inzulinrezisztencia manapság felkapott és „divatosnak” mondható betegség, melynek diagnosztikájával és terápiájával kapcsolatban még a szakemberek sem mindig értenek egyet. Ugyanakkor az inzulinrezisztencia mindenképpen komolyan veendő betegség, amivel foglalkozni kell!
Még akár csak néhány évvel ezelőtt is, ha a fájdalmas, bőséges menstruáció jött szóba, a laikusok csak legyintettek, mondván „ilyen az alkatom”. De az orvosok jelentős részének sem az endometriózis jutott először eszébe, ha egy páciens hasonló panaszokkal fordult hozzájuk.
Kinek ne derülne fel a lelke egy mindig nevető baba arcára pillantva? De rögtön nem ennyire vidám a helyzet, ha tudjuk, hogy az állandóan nevetésre álló száj egy ritka genetikai betegség következménye.
Sok nő életét megkeseríti a menopauzát megelőző átmeneti időszak, ami akár tíz évig is tarthat és számos, különböző típusú és súlyosságú tünettel járhat.
A közvélekedés szerint a rákbetegségtől leginkább az idős embereknek kell félniük – és sajnos ez a veszélyes tévhit él és terjed a méhnyakrákkal kapcsolatban is.
A rákbetegséget még ma is hallgatás és tabuk övezik, amiről nem szívesen beszélünk, és amit éppen ezért manapság is sok félreértés és tévhit leng körül. Különösen igaz ez a mellrákra, mely éppen a nőiség legősibb szimbólumát betegíti meg.
Dietetikai tanácsadásaimon rendszeresen felmerülő kérdés a frissen diagnosztizált terhességi cukorbeteg (GDM) kismamáktól: „Mit csináljak, ha nyaralni szeretnék menni, mi lesz a diétámmal?”
Napjainkban sajnos egyre több kismamánál alakul ki a GDM (Gestacios Diabetes Mellitus), tanácsadásokon pedig szinte mindig felmerül a kérdés: „Vajon nálam miért alakult ki? Lesz baja a kisbabámnak ettől? Innentől én már mindig cukorbeteg leszek?”
Van-e összefüggés a koronavírus fertőzés súlyossága és egyes gyógyszerek alkalmazása között? Erre ad az Intima.hu érthető választ Dr. Dér Péter és Dr. Csupor Dezső szakgyógyszerészek segítségével.
Vajon alaptalan a félelmünk, vagy nem baj, ha felkészítjük a házi patikánkat egy esetleges nagyobb járványra? A koronavírussal kapcsolatban felmerülő kérdésekre Dr. Dér Péter gyógyszerész válaszolt Matics Katának, az Intima.hu alapító-ügyvezetőjének.
Tampont vagy sem? A nők meglehetősen megosztottak e kérdésben: a tampon mellett voksolók általában a kényelmet emelik ki a tamponok előnyeként, illetve azt, hogy biztosabb védelmet nyújtanak például sportolás közben.
Napjainkban egyre több nőről (és férfiről) derül ki, hogy inzulinrezisztenciával küzd. Általában, ha megszületik a diagnózis, hajlamosak vagyunk a kétségbeesés szélére kerülni és eltemetni eddigi életünket.
Sokan, tévesen, úgy gondolják, hogy nemi betegséget csak az örömlányok, a kicsapongó életet élők, esetleg a melegek kaphatnak el, azonban fontos tudni, hogy STD-vel bárki megfertőződhet, aki szexuális életet él.
Az első szülésélmény minden nőben új érzéseket szabadít fel. Ahhoz, hogy megőrizhessék magabiztosságukat és nyugalmukat, fontos a belső egyensúly. Baranyi Linda szülésfelkészítő összegyűjtött néhány mondatot, ami segíthet a vajúdás közben valamint a szülőszobán.
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) a leggyakoribb, nőket érintő hormonális megbetegedés. Ennek megfelelően sokat lehet az interneten olvasni róla, néha a valóságnak megfelelő, néha attól teljesen elrugaszkodott írásokat is. Ebben az írásban pár fontos, de sokszor kevéssé hangoztatott és ismert dologra szeretném felhívni a figyelmet.
InTimi 2019. december végén robban be a közösségi médiába, az ország egyik első „Cartoon-celebjeként”, aki humoros formában, a mindennapi problémáiról mesélve hívja fel követői figyelmét, a nőket leggyakrabban érintő problémákra.
Pecsételő vérzés, barnázás, közti vérzés. Melyikünk ne találkozott volna vele élete során. De hogy milyen okok állnak emögött, és mikor szükséges orvoshoz fordulni, erről szól a mostani bejegyzésünk.
Biztosan sokan nem tudjátok, hogy a vizelettartási zavarok a süllyedéses panaszok, a hüvelyszárazság és a nemi szervek esztétikai kezelése, nem csak az idősebbek problémája!
A fájdalmas menstruáció (dysmenorrhea) a termékeny korú nők gyakori problémája. Amennyiben komoly, a napi aktivitást is megnehezíti, lehetetlenné téve az iskolába, munkába járást, illetve az egyéb teendők elvégzését.
Egy új összeurópai szabályozás van érvényben, melynek értelmében a gyógyszerek eredetiségét, és a gyártótól a fogyasztóig megtett útját egy egységes QR-kódrendszer igazolja.
A hormonális fogamzásgátlók szedése a nem kívánt terhességek megelőzésének egy széles körben elterjedt, jól bevált módszere, mely a fogamzásgátló hatáson túl más előnyökkel is rendelkezik. Ahhoz, hogy a legkevesebb mellékhatással és potenciális veszéllyel kelljen számolnunk, illetve a legtöbb előnyt élvezhessük, fontos a páciens számára legmegfelelőbb készítmény kiválasztása.