Matyi kirepülése után a kavicsbogár búskomorságba esett, mert nem volt kiről gondoskodnia. A gyerekek idejük nagy részét az iskolában töltötték. Az időjárás téliesre fordultával Csiguli nem kívánkozott ki a kertbe, ehelyett a számára berendezett ötliteres uborkásüvegben szundikált.
Október végére Matyi daliás fiatal szajkóvá cseperedett. Barátai, amikor csak tehették, kisétáltak vele az erdőbe, ő pedig ágról ágra szállva követte őket. Ahogy ügyesedett és erősödött, egyre ritkábban kellett megpihennie.
A gyerekek délutánonként kicipelték a kalitkát a rétre, hogy a szajkó-királyfi gyakorolhassa a repülést. Sebi az ujjára ültette a fiókát, és hirtelen lefelé mozdította a kezét, hogy szárnyverdesésre késztesse. Egy idő után Matyi akaratlanul is felemelkedett.
A hétvége úgy elrepült, mintha szárnyai nőttek volna. Igaz, nőttek is, de azokat Matyi királyfi hordta. Szárnyacskái fejletlenek voltak, repülésre még nem voltak jók, ő mégis elszántan csapkodott velük.
