Kivéve persze, ha ez a vágya. Máskülönben az a legideálisabb, ha mindenkinek van társasága az ünnepekkor és nem egyedül szomorkodik a nagymama vagy az egyedülálló fiatal nő, miközben azt látja a Facebookon: mindenki boldog, csak ő nem.
Halkan duruzsuló tévé, egy kintről ugató kutya, és a vízforraló néha felbuzduló hangja, amint használatát megkezdte. Már lassan egy éve ebből álltak a napjai.
Szédülés, eszméletvesztés, magány – csak néhány indok a sok közül, amivel az idősek naponta segítségért fordulnak a 0-24-ben hívható, országos segítségnyújtó SOS Központhoz, de az is előfordult már, hogy egy gödörbe esett személy jelentkezett be.
Minden ember életében van olyan időszak, sőt olykor nem is egy, amikor úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. Reggelente nincs más célja a korai kelésnek, mint hogy időben beérjen a munkába.
A nő ott áll az elágazások hármas keresztjében. Zavar a köbön, káosz minden emeleten, forgószél hagyta romok közt állva segítségért kiált, de nincs. Három opció létezik, mindegyik helyes lehet a maga kiforgatott igazságában és mindegyik fáj.
Gyakran gondolkodom a jövőn és a múlton egyaránt. A sok szomorú és boldog pillanat múlásán. Eszembe jut minden apró mozzanat, a sok érzelem, amit éreztem. Előtörnek, mintha el sem múltak volna.
Beléd szerettem. Nem kellett hozzá sok idő. Miért is kellett volna? Nem lehet nem szeretni a mosolyod, a hangod, az érintésed. A rendmániád, a humorod és a komolyságod. Valami furcsa, elvetemült módon még a mértéktelen egód és az érzéketlen megnyilvánulásaid is szerethetők számomra.
Ülök a tengerparton és a hullámokat nézem. Ha itt lennél…hmmm… De nem vagy itt. Egyedül figyelem, ahogy fodrozódik a tenger és közben a kavicsokat fürkészem, melyeket ki-be sodor a víz.
A nő a maga nagyvilági, kozmopolita stílusában ült a szálloda bárjában. A szokásos martini kortyolgatása helyett dupla whiskyt kért, egy cseppet sem nőiesen.
