Manci paci minden nap, sötétedés előtt hazatért Lajos bácsi istállójába. Panni vezette kötőféken, a gyerekek és állataik pedig néha elkísérték őket. A faluban megszokott látvány lett a baktató öreg kanca.
Miután Leila kissé nagyobbra cseperedett, Virág már kora reggel, iskolába menet kivitte őt a rétre. A kiskecske egész délelőtt ott legelészett Dongó kutya látható, és Gesztenye, a kobold láthatatlan felügyelete alatt. Gyakran csatlakozott hozzájuk a kavicsbogár is.
Anyu, aki sokat segített Sebiéknek Matyi szajkó felnevelése idején, a kiskecskével kapcsolatban is rengeteg jó tanácsot adott. A gyerekek csodálkoztak, könyvtáros létére hogyan lehet olyan ügyes az állatgondozásban.
Leila, a kiskecske napról napra nőtt és erősödött. Egyre több időt töltött legelészéssel, amiben egyre ügyesebb lett. Olyannyira, hogy Papó megállapította: eljött az ideje egy tágas kecskekarám építésének, hacsak nem akarják, hogy a konyhakert és a gyümölcsös kietlen pusztasággá váljon, mire eljön a tavasz.
Milka cica és Dongó kutya olyan remekül érezte magát az apró kecskeólban, hogy minden éjjel ott aludtak. Virág örült, hogy kiskecskéje a jóéjt-ölelés után sem marad egyedül, de furcsa módon neki lett hiányérzete.
Papó még a nyár végén megígérte Virágnak, hogy ha szépen igyekszik az iskolában, karácsonyra, vagy az új év elején hazavisznek egy kiskecskét. Egyik horgászbarátjuknál novemberben született is két gida.
Virág a tanulmányi kiránduláson nagyon figyelt, hogy ne a zsebébe, hanem a karján himbálódzó vesszőkosárba szedegesse a tölgy- és bükkmakkot, a csipkebogyót, a gubacsot és a vadgesztenyét.
Sebi alig várta a délutánt, amikor találkozhat a kobolddal. Örömét Virággal is megosztotta a suliban. Osztálytársaik hozzászoktak ahhoz, hogy a fogadott tesók a szünetekben gyakran felmásznak a nagy tölgyfa koronájába sugdolózni.
Matyi kirepülése után a kavicsbogár búskomorságba esett, mert nem volt kiről gondoskodnia. A gyerekek idejük nagy részét az iskolában töltötték. Az időjárás téliesre fordultával Csiguli nem kívánkozott ki a kertbe, ehelyett a számára berendezett ötliteres uborkásüvegben szundikált.
Október végére Matyi daliás fiatal szajkóvá cseperedett. Barátai, amikor csak tehették, kisétáltak vele az erdőbe, ő pedig ágról ágra szállva követte őket. Ahogy ügyesedett és erősödött, egyre ritkábban kellett megpihennie.
A gyerekek délutánonként kicipelték a kalitkát a rétre, hogy a szajkó-királyfi gyakorolhassa a repülést. Sebi az ujjára ültette a fiókát, és hirtelen lefelé mozdította a kezét, hogy szárnyverdesésre késztesse. Egy idő után Matyi akaratlanul is felemelkedett.
Ha nem volt túl meleg, és az eső sem esett, a gyerekek a terasz előtt, vagy a csónakmóló melletti gyepfolton tollasoztak. A nedves réten nem lehetett, mert ott combig ért már a fű.
– Gyertek, srácok, mutatni szeretnék valamit! – rikkantotta Bog felröppenve, aztán újra a vízbe zuttyant. – Siessünk! Nem könnyű követni Bogot, de érdemes. – biztatta Sebi a kislányt. – Tartsd vissza a levegőt!
