Mesés produkció érkezett Budapestre, ugyanis július 19. és augusztus 24. között, minden péntek és szombat este ingyenes Disney-műsor várja a látogatókat a Margitszigeti Zenélő Szökőkútnál.
„A mese az egyik legtökéletesebb eszköz, mellyel gyermekeinknek segítséget nyújthatunk saját képességeik, erejük fellelésében, vagy akár életük értelmének felfedezésében is”– állítja Bruno Bettelheim osztrák származású amerikai gyermekpszichológus és író.
Manapság nagyon sok szülő szembesül már viszonylag hamar azzal a kérdéssel, hogy mennyire és mikor vezesse be a modern technika vívmányait a gyermeke életébe, mint a mobil, a tablet vagy épp az okosóra.
Egyre több szülő panaszkodik, hogy a csemetéje nem szeret olvasni, sőt, ovis gyermek szüleitől is hallani, hogy bizony az ő gyerkőcük nem szereti az olvasott meséket sem.
Add tovább – Bátorság! címmel indult kampány a mesén és az összművészeteken keresztül kínál lehetőséget gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak, hogy saját bátorságuk felfedezésével lépést tehessenek egy boldogabb közösségi lét felé. Idén a kezdeményezés mellé állt Pokorny Lia színművész is, aki személyesen is mond mesét két óvodában.
Tíz évvel a LEGO® Friends megjelenése után a LEGO Csoport újragondolta a Friends világát, és olyan újgenerációs karaktereket mutattak be, akiknek segítségével a gyerekek úgy érezhetik, hogy a játék valóban róluk és barátaikról szól.
“Az ajándék” egy szívhez szóló történet az összetartozásról. A középpontban a korábbi részekben megismert és megszeretett családdal, melynek tagjai ezúttal a karácsonyra és egy kisbaba érkezésére készülnek.
Lassan itt a nyár vége, még annyi minden várhat ránk. Vannak ugyan rémhírek a suli kezdéssel kapcsolatban. Néhány ismerősöm tudja, hogy online suli lesz, van, aki tuti abban, hogy megkezdődik, van, aki a pedagógus sztrájk miatt 5 évi konzervkészletet halmozott már fel.
Végre megint péntek, végre az utolsó kicsengetés! Sebi már alig várta a leckementes délutánt. Békés koraőszi délután lehetett volna, de a még nyáriasan meleg levegő mégsem csak a nap hevétől remegett. Harci zajok töltötték be: csatakiáltások, ágyúdörgés, puskaropogás, kereplők zaja.
Az esti szürkületben egyre jobban világító úszó egy kicsit megbillent. Olyan apró mozgás volt, hogy Virágnak pislognia kellett, mert nem volt biztos a dolgában. A zöld fényecske ráhunyorgott, mintha figyelmeztetné: most ugrik a majom a vízbe! Azzal buggy, tényleg lebukott.
Érőfélben volt az ősz, akárcsak a szilva. Virág és Papó háza mellett öreg szilvafa roskadozott. Egyik terjedelmes, gyümölccsel rakott ágával rákönyökölt az ereszre, a másikkal pedig a földön tenyerelt, amíg Papó meg nem támasztotta egy villás ág-mankóval.
Amikor szombat reggel Anyu és Sebi kisétált a piacra, még nem tudták, mit fognak venni. Mint mindig, az most is attól függött, hogy éppen mi halmozódott legszebben a piaci asztalokon, ládákban, kosarakban és ponyvákon.
A szeptemberben az volt a legjobb, hogy délutánonként még teljesen el lehetett feledkezni az iskoláról. Na jó, mondjuk a délután közepétől. Tanítás után hazaszaladt az ember, bekapta az ebédet, letudta a másnapi leckét, aztán irány az igazi élet!
Ha néhány nap múlva nem kellett volna fekete-fehérbe öltözniük, és a többi napbarnított gyerekkel együtt felsorakozniuk az árnyas iskolaudvaron, észre se vették volna, hogy belopózott a szeptember.
Ha nem volt túl meleg, és az eső sem esett, a gyerekek a terasz előtt, vagy a csónakmóló melletti gyepfolton tollasoztak. A nedves réten nem lehetett, mert ott combig ért már a fű.
Virág mutatott a réten néhány szép, különálló mentatövet Sebinek, és kisvártatva hat mentabokor virult a néhai saláták elgereblyézett helyén. A homokozóban talált apró locsolókannával a kislány meg is öntözte mindet.
Amikor újra világos lett, a kavics Csigulival együtt egy zöld színű zsebben találta magát. Sebi zsebe kék vagy fekete szokott lenni, attól függően, hogy melyik rövidnadrágot hordta.
A salátaágyás romjai közül egész pontosan 43 darab csigát sikerült kiszedegetni. Sebi úgy érezte, sosem fogynak el. A homokozóból kihalászott tejfölösvödörbe pakolta őket, és Bogra akasztotta, aki életében sokadik alkalommal sajnálta, hogy nincs keze.
– Köhög a bolha! – gúnyolta ki Bog az önérzetes csigát. Az emberektől hallotta valamikor a kifejezést, és úgy rémlett neki, hogy a nagyzolókra szokták mondani.
Sebi sajnálta, hogy balesetet okozott. Már elfelejtette, hogy valójában Bog terelte el a figyelmét, a kavicsbogár pedig nem sietett emlékeztetni rá. Ehelyett az öreg gerléket próbálta csitítani, ami főként Gergelyre fért rá.
Sebi néhány nap alatt belejött a titok-hordozásba. Ekkor már ki merte tolni kerékpárját a fészerből, ahol a járgány tavaly ősz óta Csipkerózsika-álmát aludta.
Miután Bog barátságot kötött Sebivel, fel sem merült, hogy máshol is lakhatna, mint a kisfiú zsebében. Ennek oka lehetett a kő-lét mindent elfogadni kész, nyugodalmas türelme is, bár Sebinek néha eszébe jutott, hogy a kavicsbogár bármikor eltűnhetne előle. Olyankor megtiszteltetésnek érezte, hogy mégis vele maradt.
Új barátja a búvóhelyükön várt, amíg Sebi a házban ebédelt. A lehető leggyorsabban lapátolta magába az ételt, még kéretni is elfelejtette magát, pedig ez régi játékuk volt Anyuval.
Sebi az ülepére tottyant a döbbenettől. Romlott volt a tej, vagy a kakaós csigában lehetett valami, gondolta. Nagyapó szerint manapság mindenbe raknak tartósítószert. Talán allergiás lettem valamelyikre, és hallucinálok tőle?
– Jó napot! – szólt Tavasztündér. Beletúrt hosszú, hullámos, kéklő fürtjeibe. Könnyű léptekkel sétálgatott a harmatos fűben. Az embereket kereste. Apró, meztelen lába nyomán sárga kankalin és kék ibolya bontotta szirmait.
