A mosolyod – 100 szavas novellapályázat
-Vajon az a maradék májacska több, mint fél kiló? – töprengett Éva hangosan a kisvárosi hentesüzlet pultja előtt.
-Pontosan 78 dekagramm, drága Hölgyem – válaszolta meglepő határozottsággal az idős eladó férfi. (tovább…)
– Viszlát, kisasszony!
Kihajoltam a számítógép mögül, hogy megpillanthassam a hang forrását. Az irodaajtó előtt Polonkai bácsi vigyorgott, csatos táskáját a hóna alá szorítva, ódivatú kötött sapkáját most is mélyen a homlokába húzta. (tovább…)
A busz szokás szerint késett. Ritka alkalmak egyike, de aznap délután nem siettem. Elmaradt az edzés. Gyorsan átugrottam fejben a tényen, hogy körülöttem a megállóban, velem ellentétben mindenki szidta a sofőrt. Hát van, aki rohan, el kell fogadni. A szódás elbújhatott volna egyesek mellett. (tovább…)
Ritka meleg nyári éj volt. Még nem ütötte el ugyan az óra az éjfélt, de már közel járt hozzá. A nagymutató tétován fordult a 11-es számra és türelmesen várta, míg a másodpercek tovapörögnek. (tovább…)
Az ötvenpluszos, mások által csinosnak mondott nő tanácstalanul forgatta kezében a méretre készült gyógycipőjét, aminek hivatalos, kihordási ideje épp lejárt. (tovább…)
Kavics kavics hátán, száll a por, a hőmérséklet valahol 30 fok fölött tetőzik. Árnyék sehol, a nap pedig kíméletlen erősséggel süt. Koptatom a túracipőmet, bámulom a földet, izzadok, mint egy ló, közben pedig iszonyatosan fájnak a vállaim a közel 10 kilós túrazsáktól. Érzem, hogy gyűlik bennem a düh. Ismét. (tovább…)
A hirtelen feltépett hűtőajtón keresztül sárgán ömlött a fény a konyha komor kövére. A karácsony közeli késő délutáni szürkületben ez volt az egyetlen támpont. A fény rákúszott átfagyott lábfejére, kissé nedves zoknijára. Remegett. (tovább…)
Összébb húztam a mellkasomon a vállamra terített, lazán kötött, buggyos kardigánt. Anyámtól vettem kölcsön, és milyen jól jött. A templom ugyan kívülről csodásan pompázott a májusi napsütésben, de odabenn, az ódon falak között még hűvös volt a levegő; milyen isteni lesz ez majd a júliusi kánikulából bemenekülve, egy szombat délutáni misén. (tovább…)
Miből lesz a cserebogár? Pajorból, de most nem ilyen szakmai kvízkérdést akartam feltenni, hanem a saját példámon keresztül elgondolni, hogy vajon mi lesz a gyerekemből, ha megnő. Nyilván sose fogom kitalálni pontosan, de azért szórakoztató dolog elgondolkodni rajta, hogy mivé fog fejlődni egy másfél éves kislány. (tovább…)
Én vezettem, mégis minden olyan különös volt. Mint, amikor az ember kívülállóként szemléli a dolgokat. Csak történnek, és nem tehetünk ellenük semmit. (tovább…)
Micsoda forró július! Tíz év telt el azóta, hogy először randevúztunk itt, mintha ma lett volna. A bútorokat lecserélték, de az érzéseink ugyanolyanok, mint akkor. Ez a mi titkos világunk, távol férjtől, feleségtől, gyerekektől, kötelességektől.
Nagyapa mindaddig nem mutatott intenzívebb érdeklődést unokája iránt, amíg a fülébe nem jutott, hogy Gerda a napköziben mesélni szokott. Ezen annyira fellelkesült, hogy meghívta, a következő nyáron töltsön velük egy hetet a telkükön, mintha alkotótáborban lenne. (tovább…)
Elnyomom a mai utolsó cigarettacsikket az ablakpárkányon, és a gyújtómat a sportmelltartóm azon részébe süllyesztem, ahol a szivacsnak kéne lennie. Hosszan, vontatottan fújom ki az utolsó füstöt, igyekszem kiélvezni minden egyes aprócska pillanatát. (tovább…)
Aznap délután a lehulló szilvát szedtem egy vödörbe. A kertben több helyen is álltak szilvafák, de én a két nagy ringlót szerettem. A sárga ringlófa ágán hintát is készítettem, mert rendes hintám nem volt. A vastag kötelet apám műhelyében találtam, jó sokat dolgoztam vele, mire kibogoztam. Tele volt mindenféle csomókkal. Egy laposabb deszkát is kerítettem a sarokba támasztott maradék fákból, olyat, ami elég erősnek látszott, hogy megbírjon. (tovább…)