Annyira bámultam az új mobilt, ami a kirakat mögött kínálta magát, hogy az orrom hozzáért az üveghez. A sminkem halovány pöttyöt hagyott a kirakat díszített üvegén.
Egyszer azt mondtam neked, én nem megváltoztatni szeretnélek, csak megérteni. Megérteni, miért vagy ilyen rideg és elutasító. Miért vagy néha szarkasztikus és már már szándékosnak tűnően bunkó.
Jajj,de tündéri jelmezed van! Kalauz vagy? Vagy inkább rendőrnő? Anyám felkacag. Bocsánat, rendőrlány? Fejemmel intek a tálcára, amin kávé és repülőkön használatos kanálkák vannak.
Hiszek abban, hogy minden ember valamilyen okkal, tanítással érkezik az életünkbe. Van, aki hosszasan időzik „nálunk” van, aki csak futólag, de mindenkinek megvan a maga kis üzenete, a maga kis miértje a sorsunkban.
Annyiszor próbáltam leírni a leírhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, körülírni, amit nem lehet, hisz képtelenség szavakba foglalni mindazt, amit irántad érzek.
A minden voltál, és talán még annál is több, még ha te ezt sosem hitted el. Bántottál, nem egyszer, és még csak észre sem vetted. Selejtnek tituláltál és eldobtál, mint egy használt rongyot, ami már nem kell.
Fájt bevallani magamnak. Nagyon fájt. Az idő múlása azonban rákényszerített arra, hogy kihúzzam a fejemet a homokból, és magam üssem szét az önsajnálatból támasztott falakat.
Elmentél, vagy ahogy te fogalmazol, csak nem jössz vissza. Úgy érzed, most ott jó neked, most erre van szükséged, most ott van dolgod, és még én sem tudtalak itt tartani.
Érdekes dolog az élet. Ahogy telik az idő. Néha, mikor belenézek a tükörbe, meglepődöm, hogy egy érett, felnőtt nő néz vissza rám. Nem az a kislány, aki bennem él, valahol mélyen.
Önző dolog vagy te. Kirekesztesz mindent és nem hagysz bejutni semmit. Kitöltöd a testem minden részét és fájdalmat okozol, ahogy elterjedsz. Mintha millió darabból állnál és szétszóródnál rajtam.
2019 novemberében született meg második gyermekem, és akkor döntöttem úgy, hogy szeretnék a saját lábamra állni, és nem egy irodában ülni 8-16-ig (vagy tovább).
Ma van a születésnapod! Bár találkozni nem tudtunk, de én már tavaly ilyenkor is, mikor megint meglepetés tortácskával vártál a saját szülinapomon, – és igen gyertya is volt – már akkor azt kívántam, ahogy elfújtam, hogy együtt öregedjünk meg.
Minden ember életében van olyan időszak, sőt olykor nem is egy, amikor úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. Reggelente nincs más célja a korai kelésnek, mint hogy időben beérjen a munkába.
Megedződtem. Már nem vagyok az a naiv kislány, aki sírva fakad, ha valaki megsérti. Eljutottam arra a pontra, hogy mosollyal reagálok a válogatott sértésekre, tartom a szemkontaktust, és meg sem rezzenek.
A gyermekvállalás a legcsodálatosabb dolog, ami történhet egy nő életében. Legalábbis, aki vágyik rá, biztosan így érzi. Én is ilyen vagyok, minden vágyam az, hogy a leendő gyermekemet a kezemben tarthassam, hogy végig simíthassak az arcán, mikor elaludt.
Mikor először találkoztunk, eszembe se jutott, hogy ez szerelem lenne első látásra. Egyáltalán nem volt szimpi. Fú… de még mennyire nem! Ráadásul az öcsém erőltette, hogy ismerjem meg.
Hiszem, hogy az egyik félben hamarabb kialakulhat ez az érzés és azt is, hogy előfordul, hogy jóval hamarabb megkapod fentről az üzenetet, hogy megtaláltad a társad. Ezt igazán elmondani nem lehet, csak érzed: ő neked született.