Sok mindenért utálhatjuk magunkat, de a leggyakrabban mégis azért szoktuk, mert tudunk valamiről az életünkben, ami változtatásra szorul, és mégis képtelenek vagyunk tenni érte.
Fájt bevallani magamnak. Nagyon fájt. Az idő múlása azonban rákényszerített arra, hogy kihúzzam a fejemet a homokból, és magam üssem szét az önsajnálatból támasztott falakat.
Nem csak a testüket mutatják meg azok a nők, akik a Szeretest Projekt kamerái előtt pózolnak egy szál fehérneműben. A kezdeményezés célja, hogy ennél sokkal mélyebb rétegekig hatoljon; s hogy a kortól, súlytól, bőrszíntől függetlenül szerzett ráncok, hegek mögött rejlő személyes, sokszor nagyon kemény egyéni sorsokat, történeteket is bemutassa.
Charles Chaplin a 70. születésnapján, 1959-ben megírta azt a verset, amely bejárta azóta az egész világot. És aminek a szavai örökké aktuálisak lesznek. Az egyik legfontosabb kérdésre ad választ: hogyan szeressük magunkat?
Kérem szépen a halogatásba bele lehet halni? Durva, de igen. Én legalábbis majdnem belehaltam. Igaz a halogatásnak azt a formáját választottam, ami rokonságban áll az énidő elutasításával, sőt már-már rokon az önbántalmazással.
A kapcsolatok elején még mindent áthat a szenvedély. Alig várod, hogy láthasd, és a lehető legtöbb időt szeretnéd vele tölteni. Amikor együtt vagytok, általában ki sem mozdultok az ágyból. Felfedezitek, megismeritek egymást, és mindenféle értelemben igyekeztek a lehető legtöbb örömöt szerezni a másiknak. Azután eltelik néhány év…