Ülök a legnagyobb gyerekem szobájában és bámulok ki az alakon, megállapítom, hogy rügyezik a piros szilvafa, hamarosan virágzik. Közben előttem a tankönyvek hada sorakozik, feltöltésre várnak a feladatok.
Sokat gondolkodtam, van-e értelme ennek a posztnak, de most már annyira teli a fejem és a szívem gondolatokkal, hogy itt az ideje megosztanom… a digitális tanrend végéhez közeledve.
A múlt héten értesülhettünk arról, hogy több ezer egyetemista és tanár összefogásával megalakult az OKTONDI, ami az online távoktatás lehető legátfogóbb támogatását tűzte ki céljául.
Komoly kihívás elé állítja az oktatókat, diákokat és szülőket, hogy a hazánkba is begyűrűző, az egész világon óriási veszélyt jelentő koronavírus elleni intézkedések egyik sarkalatos pontjaként határozatlan időre bezárták az iskolákat, hiszen a hagyományos módszerek helyett hirtelen teljesen új eszközökkel kell tanítaniuk és tanulniuk.
Köztudott, hogy vannak azok az anyukák, akik mindig királyi többes számban beszélnek. Ilyeneket mondanak, hogy eszünk, iszunk, játszunk, sétálunk, kakilunk, a kedvencem a szopunk, azt hogy miért nem szopiznak, az nem értem, ők szopnak.
