A rák továbbra is a második vezető halálok világszerte. Az orvostudomány fejlődik, újabb és újabb terápiák válnak elérhetővé a rákbetegek számára, azonban van, amikor a gyógyulásra már nincs esély.
Ma egy gyógyulófélben levő alkoholista volt a páciense, holnap egy szülés utáni depresszióban szenvedő anyuka és egy kamasz, aki nem találja a helyét a világban. Holnapután pedig a furcsa nő, aki nem tudja megállapítani a nemi identitását.
A középiskolai évek után az egyetemi közeg nagy változás, a változást pedig a legtöbb fiatal – még ha nagy várakozással is tekint az új élményekre – stresszként éli meg.
Az utolsó középiskolai év komoly kihívás elé állítja a fiatalokat, hiszen minden irányból azt hallják, hogy egy életre kell szakmát, pályát választaniuk maguknak.
Nem is annyira az a kérdés, hogy akarunk-e beszélni róla, hiszen egyértelmű, hogy kell. Csak annyival könnyebb másról beszélni, elhallgatni, vagy úgy csinálni, mintha nem is létezne.
Itt az új tanév, és ez nem mindenkinek a barátok viszontlátását és a felhőtlen iskolai élményeket jelenti: a szeptemberrel a fiatalok életébe visszatérhet a bullying, azaz a bántalmazás is. De hol a határ az ugratás és bullying közt, és mit tehetünk, ha úgy érezzük, bántanak minket?