Manci paci minden nap, sötétedés előtt hazatért Lajos bácsi istállójába. Panni vezette kötőféken, a gyerekek és állataik pedig néha elkísérték őket. A faluban megszokott látvány lett a baktató öreg kanca.
Papó még a nyár végén megígérte Virágnak, hogy ha szépen igyekszik az iskolában, karácsonyra, vagy az új év elején hazavisznek egy kiskecskét. Egyik horgászbarátjuknál novemberben született is két gida.
Sebi alig várta a délutánt, amikor találkozhat a kobolddal. Örömét Virággal is megosztotta a suliban. Osztálytársaik hozzászoktak ahhoz, hogy a fogadott tesók a szünetekben gyakran felmásznak a nagy tölgyfa koronájába sugdolózni.
Matyi kirepülése után a kavicsbogár búskomorságba esett, mert nem volt kiről gondoskodnia. A gyerekek idejük nagy részét az iskolában töltötték. Az időjárás téliesre fordultával Csiguli nem kívánkozott ki a kertbe, ehelyett a számára berendezett ötliteres uborkásüvegben szundikált.
Október végére Matyi daliás fiatal szajkóvá cseperedett. Barátai, amikor csak tehették, kisétáltak vele az erdőbe, ő pedig ágról ágra szállva követte őket. Ahogy ügyesedett és erősödött, egyre ritkábban kellett megpihennie.
A gyerekek délutánonként kicipelték a kalitkát a rétre, hogy a szajkó-királyfi gyakorolhassa a repülést. Sebi az ujjára ültette a fiókát, és hirtelen lefelé mozdította a kezét, hogy szárnyverdesésre késztesse. Egy idő után Matyi akaratlanul is felemelkedett.
Matyi, a szajkófióka napról napra szebb lett, bár ezt kezdetben csak elfogult nevelőszülei látták így. A könyvtár látogatói közül egyesek csúnyácskának, mások gyönyörűnek tartották. Volt, aki nem is könyvért tért be akár naponta többször is, hanem csak, hogy őt megnézze, és kéretlenül tanácsot adjon, vagy véleményt mondjon róla.
A hétvége úgy elrepült, mintha szárnyai nőttek volna. Igaz, nőttek is, de azokat Matyi királyfi hordta. Szárnyacskái fejletlenek voltak, repülésre még nem voltak jók, ő mégis elszántan csapkodott velük.
Amikor szombat reggel Anyu és Sebi kisétált a piacra, még nem tudták, mit fognak venni. Mint mindig, az most is attól függött, hogy éppen mi halmozódott legszebben a piaci asztalokon, ládákban, kosarakban és ponyvákon.
Ha néhány nap múlva nem kellett volna fekete-fehérbe öltözniük, és a többi napbarnított gyerekkel együtt felsorakozniuk az árnyas iskolaudvaron, észre se vették volna, hogy belopózott a szeptember.
Ha nem volt túl meleg, és az eső sem esett, a gyerekek a terasz előtt, vagy a csónakmóló melletti gyepfolton tollasoztak. A nedves réten nem lehetett, mert ott combig ért már a fű.
Virág mutatott a réten néhány szép, különálló mentatövet Sebinek, és kisvártatva hat mentabokor virult a néhai saláták elgereblyézett helyén. A homokozóban talált apró locsolókannával a kislány meg is öntözte mindet.
A salátaágyás romjai közül egész pontosan 43 darab csigát sikerült kiszedegetni. Sebi úgy érezte, sosem fogynak el. A homokozóból kihalászott tejfölösvödörbe pakolta őket, és Bogra akasztotta, aki életében sokadik alkalommal sajnálta, hogy nincs keze.
– Köhög a bolha! – gúnyolta ki Bog az önérzetes csigát. Az emberektől hallotta valamikor a kifejezést, és úgy rémlett neki, hogy a nagyzolókra szokták mondani.
Sebi sajnálta, hogy balesetet okozott. Már elfelejtette, hogy valójában Bog terelte el a figyelmét, a kavicsbogár pedig nem sietett emlékeztetni rá. Ehelyett az öreg gerléket próbálta csitítani, ami főként Gergelyre fért rá.
