Szuperanya, szupervumen, meganő… Tény, hogy néha valóban úgy érezhetjük, hogy nőként olyan dolgokra is képesek vagyunk, melyeket ép ésszel fel se lehetne fogni, és ennek ellenére – vagy talán pont ezért – megugorjuk az elénk dobott nehézségeket, kihívásokat.
Austin Blood amerikai blogger, motivációs előadó, párkapcsolati szakértő, női mentor. Eddigi pályafutása során nők ezreinek segített visszanyerni az önbizalmukat, javítani kapcsolataikon, illetve hogy boldogabb és teljesebb életet éljenek.
Nem akkor leszünk jó szülők, ha mindent tudunk a gyereknevelésről. Érdemes ehelyett azt a célt kitűzni magunknak, hogy folyamatosan tanuljunk és fejlődjünk, miközben a gyerek igényei mellett a saját jóllétünkre is figyelünk.
Charles Chaplin a 70. születésnapján, 1959-ben megírta azt a verset, amely bejárta azóta az egész világot. És aminek a szavai örökké aktuálisak lesznek. Az egyik legfontosabb kérdésre ad választ: hogyan szeressük magunkat?
Nyaralok, hunyorogva-vigyorogva szemlélem, hogy az élet szép, és persze hallok mindent, többek között a mögöttem lévő napágyak sorából is egy karcos hangot. Folyamatosan nyomja.