Skip to content
Fájdalmas ritmus, legmélyen zendül.
Engedem lassan, bekúszik mélyre
Bonyolult lelkem csillagtengerébe.
(tovább…)
Ha szemeid nem láthatnám, belehalnék…
(tovább…)
A pokol tüze éget, megőrjít a vágy, oltsd a szomjam, kérlek…
(tovább…)
Hegek vannak a szívemen.
(tovább…)
Vajon te is gondolsz rám…?
(tovább…)
Utálom, ha keresel. Utálom, ahogy rám nézel, ha felém hajolsz…
(tovább…)
Talán nincs is olyan, amikor nem jutsz eszembe, hiszen mindig Rád gondolok…
(tovább…)
Álmomban a tengernél jártam…
(tovább…)
Minden Rád emlékeztet és én nem akarok emlékezni soha többet. (tovább…)
Te voltál az álmom és minden vágyam. (tovább…)
Nem lehetek a Tiéd és mégis a Tiéd lettem – lélekben. (tovább…)
Rám néztél és elvarázsolt a szemed, a mosolyod. (tovább…)
A szerelem, csodás téma, ódákat lehet zengeni róla, tőle, érte, miatta…
(tovább…)
Charles Chaplin a 70. születésnapján, 1959-ben megírta azt a verset, amely bejárta azóta az egész világot. És aminek a szavai örökké aktuálisak lesznek. Az egyik legfontosabb kérdésre ad választ: hogyan szeressük magunkat?
(tovább…)
Szeretnék csended lenni,
(tovább…)
