Így utáltam meg a ruhát, amiben mentem – színtanácsadáson voltam

Először tökéletesen elég volt a hamvasan, szemtelenül üde fiatalság.

Majd kicsattantam, mindegy mit vettem fel, csak úgy ragyogtam, lobogtam, gyönyörű voltam.

A macskaszemek tündököltek, maguktól voltak macskásak, huncutok, szemtelenek, villogóak. Királylány voltam, tomboló vad erő, kicsit olyan… tornádós.

Aztán egyszercsak lepacsizott velem az idő. Arcába nevettem, sokszor.

Puff, még pár szarkaláb.

Kit érdekel? Erős vagyok, itt vagyok, jelen vagyok,

teszem a dolgom és jó.

De már nem úgy tündököl, nem olyan huncut, nem olyan szemtelen, nem villog. A szemem se. Elveszett a vibrálás… belefulladt a barnába… szürkébe… feketébe.

A megfakultságba.

Hová lettek a színek? A színeim?

Már, ha voltak egyáltalán…

Színeket akarok, sokat, sokfélét!

És elmentem vásárolni – hú, de szeretem. (Nem.)

Lekapdostam a fogasokról, ami csak úgy megtetszett, mint mindig, de rá kellett jönnöm, hogy már nem áll jól a találomra kiválasztott ólajtó fazon valami barnával.

Segítség!!!!

És ekkor toppantam be szegény színtanácsadó életébe.

Tényleg sajnáltam, amikor mondta, hogy azt tervezte, hogy pár képet is fog készíteni közben, le tudtam olvasni az arcáról a csalódottságot… Szerintem a gyerekem születése óta nem vágtam normális arcot. A többit meg hagyjuk. Mondjuk a drága szerkesztőasszony is említett ilyesmit („Fényképezz, Adri!”), de szerintem ő sem gondolta komolyan, mert nagyon kacagott.

Végtelen türelemmel és kedvességgel profi módon be lettem avatva a TITOKba.

Mert a fene egye meg, el kell ismernem, hogy ehhez igenis érteni kell.

Szembesültem egy csomó tévedésemmel, meglepődtem párszor,

főleg, amikor pillanatok alatt fiatalodtam tíz évet

vagy öregedtem ugyanennyit.

Voltak olyan színek, amiktől a tükörben látni véltem a dédmamámat – és bizony van olyan cuccom a szekrényben. De igazából az a baj, hogy hordtam is…

És lettek tök új, kedvenc színeim, amiben elhalványodnak a szarkalábak.

Mire végeztünk, megutáltam azt a ruhát, amiben mentem,

és elrohantam vásárolni a színkódjaimmal.

Még soha nem élveztem ennyire a vásárlást.

Olyan célirányos voltam, mint egy atomtengeralattjáró, és nem hörögtem a próbafülkében, hanem elégedett voltam.

És imádom az új színeimet.

Csak úgy ragyogok, a macskaszemek tündökölnek, huncutok, szemtelenek, villogóak.

Legéndi Adrienn

Vadrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.